A Patriots az egész szezonra elvesztette kezdő linebackerét és egyben védelmének vezérét, ugyanis Ja’Whaun Bentley-nek elszakadt a mellizma a Seahawks elleni találkozón – számolt be Ian Rapoport.
Bentley kapitánya a védelemnek és ő hívta a védelmi játékokat is a pályán, szóval amellett, hogy egy nagyon jó és fizikális tackle-gyár linebackerről van szó, komoly feladatokat látott el a defense-ben. A helyére Raekwon McMillan állt be a Hawks ellen, a playhívó feladatokat pedig a safety Kyle Dugger vette át tőle.
A Jahlani Tavai, Raekwon McMillan kezdő LB-duó mögött viszont csak Christian Elliss és Curtis Jacobs van rosteren, illetve PUP-listán Sione Takitaki – így már nem hangzik olyan jól ez a névsor a 2018-ban ötödik körös Bentley nélkül. Christian Barmore elvesztése és Matt Judon elcserélése után amúgy is kezdtek szűkölködni a kiváló játékosokban, most ez a sérülés sem jött jól az amúgy jól muzsikáló védelemnek.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei