A Raiders múlt héten nagyon szép fordítást mutatott be a Ravens ellen, szóval pozitív előjelekkel érkeztek a hazai szezonnyitóra a nyeretlen Panthers ellen. Ott azonban Andy Dalton szétszedte őket és a carolinaiak 36-22-re diadalmaskodtak. A mérkőzés után Antonio Pierce főedző kritizálta játékosait és arra utalt, hogy nem tették oda magukat eléggé.
“Úgy gondolom, hogy egyértelműen voltak olyan személyek, akik üzleti döntéseket hoztak. Úgyhogy mi is üzleti döntéseket fogunk hozni a jövőben.”
Ritka, hogy egy főedző kvázi kivágással fenyegetőzik a médiában a rosszul teljesítő játékosai felé, itt pedig gyakorlatilag erről van szó. Mikor arról kérdezték, hogy van-e bármi pozitív, amit el tud raktározni a meccsről, akkor Pierce csak annyit felelt, hogy “semmit”.
Egyébként nem jár messze a valóságtól. A futójáték még mindig katasztrófa, Minshew rosszul játszott, az amúgy elég jó védelem pedig 300+ passzolt yardot és 3 TD-t engedett Andy Daltonnak (ő lett idén az első irányító, akinek ez összejött), miközben Diontae Johnson és Chuba Hubbard karrierjük legjobbját produkálták (122 és 114 yard). A Panthers az első két körben összesen 352 yardot szerzett, most pedig 437-et.
A Raiders jövő héten a Browns ellen igyekszik javítani.

Legfrissebb cikkeink
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- Ingyen sör, ingyen pénz a Vegas.hu Super Bowl buliján
- Darius Slayben egy utolsó szezon még van, de jövőre vissza fog vonulni
- NFLPA: “Senki sem akar 18 meccset játszani”
- Micah Parsons: Rajtunk Derrick Henry sem segített volna
- Brandon Graham úgy néz ki vissza tud térni a Super Bowlra (aztán jó eséllyel visszavonul)
- A Jaguars is megtalálta az új támadókoordinátorát
- Kínos rekord birtokosa lett a Bills
- Betegséggel küzd az Eagles legjobb védője
- Ausztráliába költözik az NFL, már az egyik csapat kiléte is megvan
- Super Bowl beharangozó és fogadási tippek – VIDEÓ!
- Super Bowl LIX – Secondaryk
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mit csinál Tom Brady évi 37,5 millió dollárért?
- Gergosz86 on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Fetyke on Andy Reid nem megy sehová
- Ragi on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Kopi3.14 on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Cseh Tibor on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- ThySoul on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- mdr on Tom Brady örülne, ha történelmet írna a Chiefs: Miért kell valakit utálni, csak mert sikeres?