Alig hevertük ki az első hét izgalmait, már jön is a második forduló! Persze újra hozzá kell ehhez szoknunk, hiszen így lesz ez a következő közel négy hónapban mindig. Ráadásul nagyon jó mérkőzéssel nyitja az NFL a hetet, ugyanis a Dolphins és a Bills méri össze tudását Miamiban.
Mindkét csapat megizzadt az első körben, de végül mindkettő nyerni tudott, egyaránt 14+ pontos hátrányból felállva. A Dolphinsnak a Jaguars védelme okozott komoly kihívást az első félidőben, a Bills pedig inkább csak lassan kezdett offense oldalon, majd bedarálta a Cardinalst. Szóval a tét most az, hogy ki tud két forduló után is veretlen maradni és ki tudja vezetni a csoportot. Utóbbi érdekes módon megszokott ebben a párharcban, ugyanis tavaly mindkét meccsük arról döntött, ki áll majd a divízió élén – a második, szezont lezáró összecsapásuk konkrétan a csoportelsőségről döntött.
Eddigi mérkőzéseiket tekintve a Bills tekinthető esélyesnek, hiszen Josh Allen 11-2-es mérleget tud felmutatni a Dolphins ellen, ebből 4-1-est, mióta Mike McDaniel az ellenfél főedzője. Azonban mindkét vereség Miamiban született, ahol most is rendezik a találkozót. A fogadóirodák szerint egyébként a Dolphins 2,5 pontos favoritnak számít, és amikor hazai pályán ők az esélyesek, akkor McDaniel alatt 14-4 a mérlegük, ami a harmadik legjobb ilyen mutató a ligában (a Bills ellen mondjuk 1-1).
Kíváncsian várjuk, hogy a Dolphins offense csak a Jaguars kemény védőfala és agresszív emberezős védelme ellen szenvedett, vagy az eléggé más stílust képviselő Bills ellen is bajban lesznek. A támadófal elég gyengén muzsikált, futni nem tudott a csapat és a pass protection is problémás volt, de szokásosan néhány szépen felrajzolt nagy játék végül elégnek bizonyult a győzelemhez (amihez kellett a Jaguars hathatós közreműködése is).
A Billsnél nehéz megmondani, hogy a jó offense-teljesítmény mennyire volt köszönhető a borzasztó Cardinals védelemnek, ezt most éjjel talán kicsit jobb kontextusba tudjuk majd helyezni. A target-megosztás továbbra is kérdéses, azaz hogy a passzok kit milyen arányban találnak majd meg, egyelőre ezzel nem lettünk okosabbak a Bills kapcsán. A védelem viszont Matt Milano után másik sztárját, Taron Johnsont is elvesztette, ami még jobban megnehezíti a dolgukat.
A tippemet már vagy ötször írtam át az utóbbi 24 órában, teljesen megjósolhatatlan számomra a kimenetel, szóval biztos nem fogok fogadni a spreadre és a győztesre sem, de azért a tippemet leadom. Mindenféle meggyőződés nélkül, egy szuperhős Josh Allenben gondolkodva:
Spread tipp: Bills +2,5

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető