Az NFL először rendezett mérkőzést Brazíliában, és a pálya csúszósságával ugyan akadtak problémák, de ezzel együtt egy látványos és izgalmas meccset kaptunk, ahol az Eagles 34-29 arányban diadalmaskodott a Packers ellenében.
Pedig nem így kezdődött a mérkőzés, az Eagles borzasztóan nyitott. Az első két támadásukból ugyanis turnover lett a saját térfelükön közepén (buta Hurts INT az új safety Xavier McKinney-nek, majd korai snap utáni “fumble”). A Packers viszont nem tudta ezt maradéktalanul kihasználni, mindössze két mezőnygólra futotta a kiváló mezőnypozíciókból. Ez pedig azt is jelentette, hogy elég volt egy jó drive a Sasoktól, hogy átvegyék a vezetést. Ez pedig össze is jött, a friss igazolás Saquon Barkley kapott el egy szép hatpontost.
HURTS TO SAQUON FOR THE TOUCHDOWN
WHAT A CATCHpic.twitter.com/u8zYfZkE7C
— JPAFootball (@jasrifootball) September 7, 2024
Ezzel pedig szép kis adok-kapok indult el. A Packers szinte csak futásokkal végigment a pályán, a végén az elkapó Jayden Reed szaladt be a célterületre egy end around játék után (büntetés utáni kétpontos nem sikerült, így 12-7 lett az állás). Ezután Saquon Barkley futott egy touchdownt, majd ismét Reeden volt a sor, most egy 70 yardos elkapott TD-vel jelentkezett. A félidő előtt a Sasok még egy mezőnygólt összehoztak, így 19-17-es Green Bay vezetéssel mehettek a felek a nagyszünetre.
JAYDEN REED LEFT WIDE OPEN FOR THE 70-YARD TD.
📺: #GBvsPHI on Peacock pic.twitter.com/cAvTn5HLLd
— NFL (@NFL) September 7, 2024
A második 30 percben AJ Brown nyitotta a pontszerzést egy 67 yardos elkapással, majd Christian Watson szerzett hatpontost. Ezután Jordan Love is dobott egy interceptiont (Reed Blankenshipnek), amit Barkley futásával használt ki az Eagles – mesterhármas a running backtől. Ekkor 31-26 volt az állás a Sasoknak, a Packers új rúgója Brayden Narveson viszont kapufát rúgott, így nem tudtak közelebb férkőzni. Viszont az Eagles sem tudott elhúzni, mivel Jalen Hurts dobott még egy buta interceptiont (most Jaire Alexandernek az end zone-ban).
JALEN HURTS TO AJ BROWN. 67-YARD TD TO START THE SECOND HALF.
📺: #GBvsPHI on Peacock pic.twitter.com/Xq57EnstcK
— NFL (@NFL) September 7, 2024
A végjátékban a Packers értékesített még egy mezőnygólt 8 perccel a vége előtt, amivel feljöttek két pontra, de ekkor még nem gondolták, hogy érdemben már nem is térnek vissza a pályára. Ugyanis az Eagles a teljes órát leégette és a gólvonal torkából rúgott egy mezőnygólt 22 másodperccel a vége előtt.
Innen már nyilván nem tudott TD-t szerezni a Packers, szóval az Eagles megnyerte a meccset 34-29-re, de az utolsó előtti játék még nagyon fontos lehet. Ugyanis Jordan Love megsérült és elsőre elég komolynak tűnt a dolog, le kellett segíteni a pályáról. Állítólag az oldalvonalnál már magától sétálgatott, így lehet reménykedni a viszonylag gyors felépülésben, de ez még nem feltétlen jelent semmit – pontosabb diagnózist csak később kapunk majd.
Összességében egyébként egyik irányító sem játszott jól a mérkőzésen, amit végül az döntött el, hogy a Packers négyből csak egy touchdownt tudott szerezni akkor, amikor a red zone-ba ért. Avagy megfordítva az Eagles nagyon jól védekezett a gólvonalának közelében. A meccset egy sackkel lezáró Zach Baunt mindenképp érdemes kiemelni, az Eagles idén igazolt linebackere nagyot játszott. Ahogy Saquon Barkley is a maga 132 scrimmage yardjával és 3 touchdownjával.
Legfrissebb cikkeink
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
- Az ötödik forduló legjobbjai
- A holdoutoló Haason Reddicket kivágta a saját ügynöke
- A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- A játékvezetők nem vettek észre egy egyértelmű fumble-t a csütörtök esti rangadón
- Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra
- A Packers elveszítette korábbi második körös tight endjét
- Kritikusan fontos meccsen győzte le a 49ers a Seahawkst
- Triple Coverage #560 – Meglepetések és csalódások 5 forduló után, plusz az első kirúgott főedző
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- Cseh Tibor on Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- Zotya on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Heisenberg on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Ragi on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- StefanKo518 on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- TheGUARDiAN on Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra