Bill Belichick nem kapott főedzői állást idén, így most van ideje szerepelni a médiában. Legutóbb a ManningCastban jelent meg, ahol többek között elárulta, hogy titkos információkkal rendelkezett az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt, ami végül tévesnek bizonyult és majdnem a meccsbe került a Patriots számára.
“Ez a Terrell Owens mérkőzés volt. A csapat orvosa valahogy információkat szerzett az elkapó állapotáról és azt mondta: kizárt, hogy TO játsszon a döntőn, vagy ha ott is lesz a pályán, nem fog tudni futni. Ehhez képest kilenc elkapásból 122 yardot szerzett és ő volt a legjobb játékos a pályán. A harmadik negyedre meg kellett változtatnunk a teljes gameplant, mert végig úgy készültünk, hogy Owens nem lesz bevethető”
– mondta Bill Belichick.
Ez egyébként sok kérdést felvet, mert ilyen információkkal nem nagyon kellett volna, hogy rendelkezzen a Patriots csapatorvosa. A végeredményt látva persze elképzelhető, hogy ebben valamilyen szinten benne van az Eagles keze is és szándékosan próbálták félrevezetni Bill Belichicket. Így vagy úgy, de érdekes történet.

Legfrissebb cikkeink
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal