A Cowboysnál mégsem akarták megkockáztatni, hogy Dak Prescott jövőre távozik, a csapat ugyanis adott az irányítónak egy 4 éves, 240 millió dolláros hosszabbítást, amiből 231 millió dollár valamilyen formában garantált, írja minden releváns forrás. Ez évi 60 millió dollárt jelent új pénzben, amivel az irányító abszolút csúcstartó lett, évi 5 milliót vert az eddigi rekorder Joe Burrow, Jordan Love, Trevor Lawrence trióra.
Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
A 31 éves Prescott 2016-ban a Cowboys negyedik köröse volt, de Tony Romo sérülése miatt már újoncként a kezdőben találta magát, sőt az év újonc támadója címet is begyűjtötte. Azóta háromszor lett Pro Bowler és egyszer második csapatos All-Pro, illetve stabilan top 10-es irányítónak számít. A piaci trendeket elnézve az évi 60 millió dolláros fizetés teljesen reális, bár a kontraktus struktúrájának ismerete nélkül nehéz megmondani, hogy mennyire is járt jól a QB.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
Látszik, hogy a playoffra gyúrnak!😂🫣😁
Pont olyan logikus mint Mcarty megtartása, meg ez a ,,winnow” nak nevezett katyvasz…
40 is sok neki..