Leporoljuk a hosszú évek óta nem használt Coin Toss rovatot, ahol fogadási tippeket adunk a vasárnapi (és hétfői) meccsekre! Lesznek egyszerű spread tippek, lesz összpontszámra vonatkozó, illetve legnagyobb részben játékosok yardjaira irányuló vagy épp touchdown fogadások is – sőt, egy nagyobb Same Game Parlay-t is bedobok a végén.
Minden héten megnézzük majd, hogyan sikerült az előző forduló fogadás szempontból, aztán legfeljebb az jön ki, hogy érdemes ellenem fogadni. Ezzel együtt természetesen nem csak a levegőbe beszélek, hanem én is megteszem mindegyik alábbi ajánlást.
Az újraindított rovat első számát pedig úgy alakítottam, hogy minden egyes mérkőzésre legyen egy fogadás – lesz 10 darab kiemelt tipp, és ezek mellé rakok majd még akár meccsen belüli másikat, például egy magasabb oddsosat, akár egy hasonló témájút egy másik meccsről, így összesen 19 tippet láthattok alább.
*Az oddsok a vegas.hu-ról származnak.*
Eagles -6,5 (vs. Falcons) – 1,95x
Ahogy a Preview-ban is írtam: sérült Kirk Cousins idegenben főműsoridőben? Kösz nem. Főleg hogy az Eagles nagyon jó csapatnak tűnik, ráadásul nekik van tényleges hazai pálya előnyük is, főleg esti meccseken. Ha nem lenne sérült és ezáltal nagyon limitált Cousins, akkor is ellene tennék, így meg aztán főleg. Az, hogy nem tud under center play action játékokat használni és a shotgun/pistol splitekből is kiderül, hogy futni vagy passzolni fognak, életképtelenné teszik ezt a támadósort. Persze lehet Zac Robinson tud változtatni egyik hétről a másikra, de az első fordulós teljesítmény rendkívül aggasztó volt. A támadófal amúgy is túl volt értékelve pass protectionben, amin csak ront ez a kiismerhető támadósor, és ezt nagyon jól ki is használta a Steelers. Az Eaglesnek nincs olyan jó védőfala, mint a Steelersnek, de azért elég erősnek mondható, hogy kihasználja a problémákat.
Ráadásul a Falcons védelem sem mutatott jól a 0 engedett TD ellenére, pass rush továbbra sem létezett egy egyébként nem top támadófal ellen (3. legrosszabb a PFF szerint), futás elleni sikerességi rátában 19.-ek voltak a Steelers ellen, ahol nem nagyon kellett tartani a passzoktól. Az Eagles offense ellenben nagyon jól mutatott a földön és a pár borzasztó Hurts döntésen kívül a levegőben is.
Volt még egy kis időm, így utánanéztem Cousins spread elleni mérlegének hétfői meccseken: 3-10.
Meccsen belüli másik fogadás: DeVonta Smith 50+ yard és Barkley TD (2,4x)
Kapcsolódó season long fogadás: NFC South győztese a Buccaneers (3,4x)

Legfrissebb cikkeink
- Döntött a Saints a két 2022-es első köröséről
- Chargers-Lions meccsel indul a 2025-ös futballszezon
- Támadót akar draftolni a Jaguars?
- Kétszer annyi embert várnak a draftra Green Baybe, mint ahányan laknak a városban
- Ne feledjétek, FK! Draft Show csütörtök és péntek éjjel!
- Final Mock ’25 – alatriste
- Matthew Stafford: Soha nem akartam igazán távozni a Ramstől
- Jól haladnak a tárgyalások a 49ers és Brock Purdy között
- Nehezen tud dönteni két 2022-es első köröséről a Packers
- Final Mock ’25 – Maetthy
- Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- A 49ers két elit sztárja is új szerződést akar
- A 2025-ös linebacker és safety class
- Lehívja első körös falemberének az opcióját a Cowboys
- A centerét is alaposan megfizette az Eagles
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Cseh Tibor on A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Cseh Tibor on Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- vicgeordie on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját