Álomszerű rajt, ha egy csapat 3-0-val kezdi a szezont, azonban ez keveseknek sikerül, hiszen rendkívül kiszámíthatatlan eredmények tudnak születni az NFL-ben. A rivaldafényükben megbúvó 2-1-gyel kezdők azonban még ugyanúgy elégedetten nézhetnek a szezon első szakaszára. Most megnézzük, hogy a jól kezdők közül kik is azok, akik valóban bajnokesélyesek vagy legalábbis a playoffban joggal áhítozhatnak legalább egy győzelemre is, illetve kik a tettetők, akiknek oda bejutni sem biztos, hogy sikerül a jó rajt ellenére.
Los Angeles Chargers
A rezsimváltás ellenére nem igazán vártunk túl nagy szezont a Chargerstől. Előzetesen a 8,5-es over/under határt mindenki alálőtte és (ebből következve) a playoffba sem jósoltuk be Jim Harbaugh tanítványait. A Chargers egy átmeneti évben van. Fontos játékosok távoztak a skill sorból (Keenan Allen, Mike Williams és Austin Ekeler) miközben Harbaughnál szokásosan a falak erősítése kapta a figyelmet. Az új vezetőedző mindig is a fizikális stílusáról volt ismert, sok futás, erős támadó- és védőfal. A csapat támadósora a középmezőnyben helyezkedik EPA és DVOA alapon is. Az azonban látszik, hogy átment a vezetőedző elképzelése, mert a futójátékuk húzza fel elsősorban az egységet, ahol a top10-es szintet karcolják. Mindemellett pedig adott egy top5-ös számokat hozó védelem. Mi itt akkor a baj?
A probléma, hogy a Chargers sorsolása finoman szólva is kedvező volt eddig. A Bryce Younggal megbéklyózott Panthers és a Raiders elleni magabiztos győzelmek kevés más csapat ellen néztek volna ki ilyen jól. A múlt héten az első komolyabb ellenfél (Steelers) pedig rögtön helyre is tette a csapatot. A Pittsburgh sem írt fel rájuk túl sok pontot, de ez nem is az ő szokásuk. A második félidőben azonban a 0 szerzett támadóyard azért mutatja, hogy ez a Chargers nem egy playoffcsapat még. A mutatóik a következő hetekben szerintem erős lejtmenetbe fognak átcsapni, még ha lesz is pár hozható meccs persze a naptárban. A konklúziót (melyet alul olvashattok) tovább erősíti, hogy a csapat jó szokásához híven ismét bérletet váltott a helyi egészségügyi centrumba. A védelemből Joey Bosa esett ki, a támadósorból pedig gyakorlatilag a három legjobb játékosuk szedett össze kisebb-nagyobb sérüléseket. Herbert talán még fog tudni vele játszani, de a tackle duó (ami egyébként valóban elit szintet képvisel Slaterrel és Alttal) biztosan fog meccseket kihagyni. Egy gyenge roster egy 100%-os Herberttel sem hiszem, hogy komolyan felvenné a kesztyűt sokakkal, de ha még limitált is az irányító és sérült a csapat, akkor hiába egy top10-es QB, ez a gárda majd 2025-ben lehet talán először igazi kihívó.
Ítélet: Pretender
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben