Két mérkőzés már lement az NFL első fordulójából, de a java még csak most jön! Vasárnap ugyanis 13 mérkőzést láthatunk, és marad egy szuperrangadó hétfőre is.
Rengeteg dolgot lehetne felsorolni, ami miatt várjuk a nyitóforduló maradék meccseit. Például emberemlékezet óta most először láthatjuk a Patriotsot Bill Belichick nélkül, vagy épp a Seahawkst Pete Carroll nélkül. Bemutatkozik három újonc irányító is, Caleb Williams a Titans, Jayden Daniels a Buccaneers, Bo Nix pedig az említett Seahawks ellen méretteti meg magát elsőként a profik közt. A másodéves irányítók közül ketten (Bryce Young és Will Levis) teljesen új támadósorban, új edző kezei alatt mutathatják meg, hogy mi van bennük, ketten pedig (CJ Stroud és Anthony Richardson) épp egymás ellen meccselnek a forduló egyik legjobban várt összecsapásán.
De lesz itt nagyon jónak ígérkező floridai rangadó, ahol kiderül Mike McDaniel mit főzött ki az idei évre. Jim Harbaugh visszatér az NFL-be, első ellenfele a Chargers élén a csoportrivális Raiders lesz, amely épp az LA-ből kirúgott general manager Tom Telescót nevezte ki a franchise-a élére. Arthur Smith volt csapata ellen küldi harcba a Steelers támadósorát, ahol megnézhetjük azt is, mire megy Russell Wilson (vagy Justin Fields). A túloldalon pedig Kirk Cousins mutatkozik be újdonsült csapatában. Sőt mi több, most először lesz alkalmunk Tom Bradyt szakkommentátori minősítésben hallgatni – a Cowboys-Brownst kapta meg magának.
Az éjszakai meccsek is igazi csemegének ígérkeznek. A Rams @Lions januárban is szuper összecsapást hozott, most ismét egymásnak és egyben volt csapatuknak feszülhet Jared Goff és Matthew Stafford is. Hétfő éjjel pedig jön a Jets@49ers szuperrangadó, ahol Aaron Rodgerst reméljük, hogy négy snapnél tovább látjuk majd a pályán gyerekkori kedvenc csapata ellen.
Íme a teljes menetrend:
19 órás sáv
Jacksonville Jaguars @ Miami Dolphins (Arena4)
Houston Texans @ Indianapolis Colts
Arizona Cardinals @ Buffalo Bills
Tennessee Titans @ Chicago Bears
Pittsburgh Steelers @ Atlanta Falcons
Minnesota Vikings @ New York Giants (Net4+)
New England Patriots @ Cincinnati Bengals
Carolina Panthers @ New Orleans Saints
22 órás sáv
Las Vegas Raiders @ Los Angeles Chargers (22:05)
Denver Broncos @ Seattle Seahawks (22:05)
Dallas Cowboys @ Cleveland Browns (22:25) (Arena4)
Washington Commanders @ Tampa Bay Buccaneers (22:25) (Net4+)
Sunday Night Football
Los Angeles Rams @ Detroit Lions (Arena4)
Monday Night Football
New York Jets @ San Francisco 49ers (Arena4)
Bővebb beharangozó minden meccshez:

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő