Amilyen pozitívak voltak a várakozások a Rams kapcsán a nyár elején, annyira rosszak most a vibe-ok a csapat körül. A támadófalban többen sérüléssel bajlódnak (és a left tackle Alaric Jackson eltiltással kezdi a szezont), a védelem pedig amúgy sem állt a legbiztosabb lábakon, ráadásul most elvesztették kezdő (és legjobb?) cornerbackjüket is legalább egy hónapra. Egy combhajlító-sérülés miatt ugyanis IR-re tették Darious Williamst, akinek így minimum négy hetet kell kihagynia a szabályok értelmében.
Williams a Ramsben Super Bowlt nyert pár éve, majd eligazolt a Jaguarshoz, ahol elég hullámzó teljesítményt nyújtott, márciusban pedig kivágták. Ezután hozta vissza őt a Los Angeles-i csapat, és egyértelműen a kezdőben lett volna a helye.
Az egyik szélen a Billstől igazolt veterán Tre White játszik majd, Williams helyét pedig vélhetően a 2022-es negyedik körös Cobie Durant veheti át, aki egyébként szintén combhajlító-sérüléssel küzd és limitáltan edzett csak a héten. Mögötte a draftolatlan újonc Josh Wallace maradt csak a depth charton, ami nem túl megnyugtató.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető