Damar Hamlin két éve majdnem életét vesztette a pályán, de végül nemcsak felgyógyult, hanem a karrierjét is folytathatta. Ugyanakkor a tavalyi éve nem volt különösebben eredményes, alig kapott szerepet a Bills védelmében. Idén viszont megváltozik a helyzet, ugyanis a főedző Sean McDermott megerősítette, hogy Hamlin kezdeni fog a Cardinals ellen.
Hamlin az elkapó Tee Higginst szerelte a Bills Bengals elleni alapszakaszmeccsén, amiből ugyan még felállt, de pár másodperccel később összeesett (ha valaki nagyon meg akarja nézni a videót, akkor itt megteheti). A mentősök tényleg nagyon hamar begurultak a pályára, próbálták újraéleszteni a safetyt, defibrillátort is bevetettek, ami szerencsése sikeres volt. A pulzusa visszatért, azonban nem tudott magától lélegezni, így intubálták és kritikus állapotban a közeli kórházba szállították. Az állapota ezt követően folyamatosan javult, kikerült a kórházból, a rehabilitáció során sem volt semmi probléma, így folytathatja a pályafutását.
A 26 éves játékos a Bills 6. köröse volt 2021-ben. Újoncként 50 snapje volt, majd 2022-ben a sérüléséig 845 snapen volt a pályán, de nem játszott túl jól. Tavaly is csak 17 játéknál kapott szerepet, így jár az elismerés azért, hogy képes volt visszaküzdeni magát a kezdőbe.
A Bills nem áll valami jól a poszton jelenleg, Hamlin mellett Taylor Rapp lesz a másik kezdő, mögöttük a veterán Mike Edwards és a harmadik körös újonc Cole Bishop vannak még rosteren.

Legfrissebb cikkeink
- Nick Chubb maradna a Brownsban
- Patrick Mahomes Tom Brady nyomában
- Három legendás szurkoló, aki ismét ott lesz a Super Bowlon – immár 59. alkalommal
- Tyreek Hill mégis maradna a Dolphinsnál
- Super Bowl LIX – Amikor a Chiefsnél a labda
- Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- HIVATALOS: Írországba látogat az NFL, a Steelers lesz a pályaválasztó
- Maxx Crosby nem akar távozni a Raiderstől
- Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Super Bowlra
- Super Bowl LIX – Edzők
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- camillo7777 on Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- camillo7777 on Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Kopi3.14 on Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők