A Bengals számít a legnagyobb favoritnak az első fordulóban, ugyanis a Patriots ellen lépnek pályára vasárnap. Azonban csökkenti az esélyeiket, hogy könnyen lehet, hogy a két sztárelkapójuk közül egyik sem lesz ott a gyepen.
Tee Higgins szinte biztosan nem játszik, ugyanis “kétséges” besorolást kapott a sérülésjelentésen, miután megsérült a combhajlítója. Ja’Marr Chase hivatalosan “kérdőjeles” besorolást kapott, de az ő helyzete azért nem olyan egyszerű. Saját elmondása szerint “game-time decision”, tehát csak a meccs előtt derül ki, hogy beöltözik-e, de ha igen, akkor is biztosan limitált lesz. Ez nem meglepő, hiszen az egész felkészülést kihagyta néhány edzés kivételével, egyszerűen nincs még olyan formában, hogy végig pályán lehessen tartani.
Ami Chase szerződését illeti, elmondása szerint közel vannak a megállapodáshoz, és azt is hozzátette, hogy játszana akkor is, ha nem hozzák tető alá vasárnapig a hosszabbítást.
A főedző Zac Taylor egyébként úgy nyilatkozott a két elkapó bevethetőségéről, hogy “meglátjuk”. Jelenleg viszont számolhatunk úgy, hogy Andrei Iosivas lesz a legtöbbet használt WR-e a csapatnak, mellette pedig Charlie Jones és Trenton Irwin is sok szerepet kaphat, illetve a tight end Mike Gesickit vonhatják még be jobban a játékba. Nem épp ideális felállás.

Legfrissebb cikkeink
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- Ingyen sör, ingyen pénz a Vegas.hu Super Bowl buliján
- Darius Slayben egy utolsó szezon még van, de jövőre vissza fog vonulni
- NFLPA: “Senki sem akar 18 meccset játszani”
- Micah Parsons: Rajtunk Derrick Henry sem segített volna
- Brandon Graham úgy néz ki vissza tud térni a Super Bowlra (aztán jó eséllyel visszavonul)
- A Jaguars is megtalálta az új támadókoordinátorát
- Kínos rekord birtokosa lett a Bills
- Betegséggel küzd az Eagles legjobb védője
- Ausztráliába költözik az NFL, már az egyik csapat kiléte is megvan
- Super Bowl beharangozó és fogadási tippek – VIDEÓ!
- Super Bowl LIX – Secondaryk
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- renningan on Mit csinál Tom Brady évi 37,5 millió dollárért?
- Gergosz86 on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Fetyke on Andy Reid nem megy sehová
- Ragi on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Kopi3.14 on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Cseh Tibor on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- ThySoul on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának