Justin Madubuike a folyamatos fejlődés után tavaly végre berobbant és elit szinten teljesített a Ravens védőfalának közepén, aminek egy hatalmas négy éves $98 milliós szerződés lett a jutalma. Ő azonban mostantól más néven szeretné, ha szólítanák. Az “igazi” nevén.
Madubuike úgy döntött, hogy megváltoztatja a nevét és az eredeti nigériai keresztnevét fogja használni, amit a szülei adtak neki születésekor. Ez pedig a Nnamdi. A Justin van egyébként az anyakönyvi kivonatán, de csak 2-3. osztályos korától kezdte ezt használni az iskolában.
“Nigériai kultúrából érkezve a szüleink adtak nekünk egy amerikai és egy nigériai nevet is. Gyerekként a nigériai nevünkön szólítottak minket, és úgy hiszem, hogy ez, a Nnamdi az igazi nevem.”
Madubuike azt mondta, hogy csapattársa, Odafe Oweh is inspirálta ebben a döntésben, akit annak idején a Penn State-en még Jayson Oweh-ként ismertünk, majd NFL-be érkezésekor (2021) változtatta meg a nevét az “eredeti” nigériai keresztnevére. A Nnamdi egyébként azt jelenti, hogy “apám öröksége”, és Madubuikének nagyon is fontos édesapja, aki elmondása szerint a legnagyobb támogatója, és természetesen jóvá is hagyta a névváltoztatást.

Legfrissebb cikkeink
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai