Egészen hihetetlen, és néhány szempontból történelmi meccset hozott a Bengals és a Commanders hétfő esti összecsapása. Mutatjuk a legőrültebb statisztikákat.
Ha egy csapat a Super Bowl érában legalább 4 TD-t szerzett, nem adta el a labdát és nem puntolt, akkor mindig nyert (26-0).
A mai napig, ugyanis a Bengals így is ki tudott kapni.
Máshogy nézve, ha egy csapat 33+ pontot és 436+ yardot szerzett eladott labda nélkül, akkor 351-11 volt a mérlege a Super Bowl érában (97%-os győzelmi mutató). Most már 351-12.
Joe Burrow mindössze a második irányító lett, aki 5+ touchdownt passzolt egy szezon első három meccsén és közben nem adta el a labdát, mégis 0-3-as mérleget ért el (Kerry Collins volt a másik 20 évvel ezelőtt).
Jayden Daniels pedig az első irányító lett valaha, aki egy meccsen 250+ yardot és 2+ TD-t passzolt, illetve futott is egy touchdownt, emellett passzainak legalább 90%-át csapattárshoz juttatta.
Daniels a második irányító lett valaha, akinek első profi TD-passza falembernek ment (JP Losman, 2005).
Mindeközben a Commanders egymás után két meccset hozott le úgy, hogy nem puntolt és nem adta el a labdát. Ilyenre sem volt még példa az NFL történetében.

Legfrissebb cikkeink
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk