Múlt héten ilyenkor még úgy tűnt, hogy Christian McCaffrey játszani fog a Jets elleni hétfő esti rangadón, azonban a mérkőzés előtt jött a hír, hogy nem tudja vállalni a játékot. Akkor már sejteni lehetett, hogy komolyabb a sérülése, mint azt gondoltuk, vagy mint amit a 49ers sejtetett, azonban lehet még annál is nagyobb a gond.
Update: a csapat azóta már IR-re is tette a futót.
Az már biztos, hogy CMC nem fog játszani most vasárnap a Vikings ellen a vádli/Achilles sérülése miatt, azonban Kyle Shanahan elmondta, hogy fontolgatják, hogy sérültlistára tegyék a sztárfutót, ugyanis tegnap volt a legrosszabb edzése fájdalmat tekintve. Ha ezt a döntést meghozzák a mai napon, akkor a holnapival együtt minimum négy meccset kell kihagynia a szabályok értelmében.
Olyan szempontból egyébként okos ötlet a 49ersnek óvatosnak lennie sztárjátékosával, hogy most még nem olyan fontos, hogy játsszon, inkább legyen majd egészséges a szezon végére és még inkább a rájátszásra. Jordan Mason elég jól helyettesítette, legalábbis a földön mindenképp, de azért az is biztos, hogy passzjátékban és sokoldalúságban, formációk variálásában kicsit szűkülne a playbook CMC távollétében.
McCaffrey sérülésével kapcsolatos hír még, hogy az NFL megejtette a vizsgálatát és úgy találta, hogy nem fogja megbüntetni a csapatot a sérülés kezelése és az információk visszatartása miatt.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén