Nagy várakozás előzte meg a hétfő esti rangadót, hiszen ismét pályára lépett Aaron Rodgers, ráadásul az NFC-címvédő 49ers ellen. Izgalmasan indult, de sima lett a vége.
A mérkőzést megelőzően az kavarta fel az állóvizet, hogy Christian McCaffrey nem öltözött be a sérülése miatt, amiről olyan sokat nem tudtunk eddig, de a jelek szerint komolyabb mint gondoltuk – lehet jövő héten sem játszik még. Amellett, hogy egyik legjobb támadóját vesztette el a 49ers, a fantasy tulajok sem örültek, hogy az 1/1-re kiválasztott játékosukat már nem is nagyon tudják kicserélni a kezdőben.
Maga a mérkőzés védelmi csatának indult, hiszen két gyors punttal kezdtünk, majd Aaron Rodgers idei 4. játéka ha nem is volt akkora katasztrófa mint tavaly, de szintén elég negatívra sikerült: Fred Warner kiütötte Breece Hall kezéből a labdát, turnovert harcolva ki. Ezzel nem sokra jutott a 49ers, nem szereztek first downt, de egy mezőnygóllal így is meglett a vezetés. Ezzel viszont beindult a pontgyártás. A Jets úgy ment végig a pályán, hogy korai downokra Hall futott, amik nem igazán mentek, de harmadikra Aaron Rodgers megtalálta Garrett Wilsont, majd végül Hall futott hatpontosával átvették a vezetést.
FRED WARNER WANTED THE BALL RIGHT BACK 😤
49ERS BALL
(via @NFL)pic.twitter.com/8HMsKTBS59
— B/R Gridiron (@brgridiron) September 10, 2024
A Jetstől azonban a félidő további részében csak két puntra futotta, míg a 49ers rúgott két mezőnygólt és Deebo Samuel révén egy (futott) touchdownt is jegyzett, így 16-7-es hazai vezetéssel mehettek szünetre a felek.
That one counts. @19problemz finds paydirt!#NYJvsSF on ESPN
📱 NFL+ // https://t.co/KTh0i4nCVJ pic.twitter.com/DKzrTKiRW0— San Francisco 49ers (@49ers) September 10, 2024
A második félidő elején gyorsan eldőlt minden. Előbb a CMC-t helyettesítő Jordan Mason futott be a célterületre, majd Rodgers dobott egy interceptiont (Deommodore Lenoir lépett szépen a passz útjába, a felpattanó pedig a linebacker Demetrius Flannigan-Fowles kezében landolt). Ebből még egy mezőnygólt szerzett a Frisco és már 26-7 volt az állás, amivel majdhogynem eldőlt a meccs. Azért Rodgers egy szabad játék során dobott még egy szép hosszú TD-t Allen Lazardnak, de a 49ers utána nagyon sok időt lepörgetve eljutott majdnem a gólvonalig, és ugyan csak mezőnygól lett belőle, 9 perccel a vége előtt 16 pont volt az előnyük.
FREE PLAY KING AARON RODGERS 👑
📺: #NYJvsSF on ESPN/ABC
📱: Stream on #NFLPlus and ESPN+ pic.twitter.com/enHPibM0Cq— NFL (@NFL) September 10, 2024
Ezután elrontott egy negyediket a Jets és gyakorlatilag véget is ért a meccs, Rodgerst le is ültették. Volt még egy Jake Moody mezőnygól és Tyrod Taylor kiosztott egy TD-t Lazardnak, hogy kialakuljon a 32-19-es végeredmény.
A 49ers a labda mindkét oldalán nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott. Közel 40 percet volt náluk a labda, 401 yardot pakoltak fel a táblára, amiből egyébként Mason 147 egysége emelhető ki leginkább, de közben a védelem is nagyon odatette magát. A Jetsnél ellenben a támadóoldali kreativitás abszolút hiányzott (hatalmas volt a kontraszt Shanahanékkel), a védelemben pedig a pass rush nem igazán működött. Persze a 49ers offense ellen nehéz is, ahol millió dologra kell figyelni és folyton hezitálásra késztetnek, de így a Jets legnagyobb nyertese a holdoutoló Haason Reddick volt, aki nagyon hiányzik a védőfal széléről.
New York Jets @ San Francisco 49ers 19-32
Legfrissebb cikkeink
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
- Az ötödik forduló legjobbjai
- A holdoutoló Haason Reddicket kivágta a saját ügynöke
- A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- A játékvezetők nem vettek észre egy egyértelmű fumble-t a csütörtök esti rangadón
- Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra
- A Packers elveszítette korábbi második körös tight endjét
- Kritikusan fontos meccsen győzte le a 49ers a Seahawkst
- Triple Coverage #560 – Meglepetések és csalódások 5 forduló után, plusz az első kirúgott főedző
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- Cseh Tibor on Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- Zotya on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Heisenberg on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Ragi on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- StefanKo518 on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- TheGUARDiAN on Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra
Beharang volt?
szombaton a Preview #1-ben
Aiyuk nem sok mindent csinált. Ki kell találni a diszkont játék fogalmát is?
nem is vártam mondjuk sokat tőle Sauce mellett, de nem is tűnt úgy hogy top formában van (ami szintén érthető)
nézzük a jó oldalát, rodgers ezúttal nem sérült meg az 1. héten. #success
A Jets hype is kuka. Ez a csapat, ha fejlődik és nem sérül le Rodgers nagy harcban lehet a PO-ért, ez a plafon, ha valahogy bekecmeregnek ott annyi.Valószínűbbnek érzem, hogy a szezon közepére elfogynak teljesen, Saleh cut.
49ers egy ilyen csapat ellen, ahol az egyik CB folyamatosan vakon van, a védő fal futás ellen nem komoly, viszont passzsiettetés sincs, nem fog megizzadni. Igen Shanahan esetében igaz, hogy a szertáros fia is futhat nyugodtan, menni fog. A támadó fal is jobban nézett ki a vártnál, az elkapó sor közepes játékkal is lesimázta az ellenfelet, Purdy kényelmesen eldobálgatott, laza edzőmeccs volt ez nekik. MCM most legyen sérült ne a komoly meccseken.
A védelmi oldal nem kiemelkedő, de meglehetős, azért a secondary nekem verhetőnek tűnt, de most nem volt igazán komoly teszt, viszont labdaszerzések is várhatók tőlük szép számban. Komoly csapat lesz ez idén is, mondjuk nem is volt kétséges, hogy így lesz.