Visszatér a tavaly nagy sikert arató Touchdown rovatunk, ahol minden forduló után hozunk egy touchdownnyi (6+1) gondolatot, tanulságot, take-et. Most lesz szó a gyengén bemutatkozó újonc irányítókról és a gyengén muzsikáló Falcons-, illetve Bengals támadósorokról, rámutatunk a ligaszerte látható trendekre a passzjáték gyengélkedése kapcsán, elkezdjük ásni két csapat sírját is, illetve sikertelen extraként a Jets hétfői teljesítményét is értékeljük.
🐣 Nehéz az újonc irányítók élete
Patrik tavaly pontosan ugyanezzel a ponttal kezdte a touchdown rovat debütáló számát. És idén is fel kell hoznunk ezt. Ugyanis a három kezdő újonc irányítónk összesen passzolt 415 yardot, ami héttel kevesebb mint amit Cam Newton összehozott a 2011-es szezon első fordulójában élete első NFL-meccsén. Mindhárman elég rosszul néztek ki bemutatkozásukkor.
Persze Newton esete a kivétel, nem a mostani újoncoké, ugyanis a rookie-k kevesebb mint 20%-ban nyerik meg életük első meccsét, és általában elég gyengén néznek ki. Az idei bagázs egyébként még szépített is ezen a statisztikán (33%), de az az egy győzelem a legkevésbé múlott Caleb Williamsen.
És ha már az 1/1-es, kezdjük vele. Mindössze 93 yardot szerzett 29 passzkísérletből, ami 3,2 yardos átlagot jelent. Volt egy-két szép megmozdulása, mint a jobbra kimozgásból futtából dobott lézer, de egyáltalán nem tűnt komfortosnak a zsebben, izgett-mozgott, mintha túlizgulta volna a dolgokat. Ez a rossz zsebérzet elég rossz jel lenne, de Williamsnek azért eddigi tudásunk alapján ez jó tulajdonsága, szóval fel tudom írni ezt a bemutatkozós izgulásnak.
A labdát nem adta el, bár nem volt tőle messze, illetve az első kísérletre összehozott 19 yardos sack megengedhetetlen, ezzel ki is vitte a csapatot mezőnygól-távolból. De nem ment rendszerben ritmusból sem (nagyrészt ezzel próbálkoztak), sok volt a pontatlanság, és rendszeren kívül sem, hiszen ha három másodpercnél tovább volt nála a labda, akkor 6 passzából 1 volt sikeres 11 yardért (11 yard felett egyetlen próbálkozása sem volt sikeres egyébként a mérkőzésen). Egész meccset tekintve a hét harmadik legrosszabb EPA-jét produkálta.
Ha csak az alap statisztikákat nézzük, akkor azt hihetjük, hogy az 1/2-es Jayden Daniels jól nézett ki a Commandersben, de ezek eléggé csalókák (17/24, 184 yard, plusz 16 futásból 88 yard és 2 TD). Ugyanis a sikeres passzai átlagban 1,8 yardot haladtak a levegőben, szóval csak nagyon rövidet dobáltattak vele. Három 10+ yardos próbálkozásból egyetlen sikeres passza volt (14 yard), ez a három próbálkozás százalékosan (12,5%) a legkevesebb volt az egész ligában az első fordulóban. Tavaly az átlag 29,5 százalék volt.
Csak rövidet dobáltattak vele, korai downokra felturbózták a statisztikáját ezekkel a kis játékokkal, amikből hoztak valamennyi elkapás utáni yardot. De amúgy pont nem ennek kellene lennie Daniels játékának, aki igazi vertikális passzoló volt az egyetemen. Ezt kéne jobban kiaknázni, főleg ha épp 3 cornerback megsérül az ellenfélnél… És egyébként harmadik kísérletekre eléggé el volt veszve, Todd Bowles blitzei és coverage-ei össze tudták zavarni.
A futkározásait ki lehet emelni pozitív irányba, hiszen összehozott 88 yardot meg 2 TD-t (de volt 3 fumble-je is), és ennek azért jó része már garbage time-ban jött össze. Ráadásul a sok futkosásnak is az volt az előzménye, hogy nem tudott mit kezdeni a védelemmel, és ha nem talált egyből megoldást, nem értette mit kéne csinálni, akkor elkezdett futni, mert nem volt jobb ötlete (és nem is mindig voltak jó megoldások a rendszerben). Annyi mindenképp pozitív, hogy jól védte magát, ami nem volt rá jellemző az egyetemen.
Legfrissebb cikkeink
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 4. forduló
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
Legutóbbi hozzászólások
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Kopi3.14 on Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- merlin on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Fetyke on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
Nem lehet amúgy hogy szimplán Burrow így akar játszani és minden évben ráhagyják amíg meg nem unja és enged új dolgokat? Emlékeim szerint tavaly ahogy kiesett egyből értelmesebben tudtak hozzáállni a playhíváshoz
de biztos így akar játszani, de akkor meg miért nem jött még rá h így nem elég jó / miért hagyják rá?
Hát pl lehet önfejű, nem akar kimozogni a komfortzónájából, nagyobb szava van ebben mint a Zacnek stb
Ha így van, akkor láthatóan nem lesz boldog attól, hogy hagyják amit szeretne. Kb 0 intenzitással játszott, 0 fókusszal, 0 vezetői attitűddel. Ha pont ezt a sémát szeretné futtatni, akkor talán valamit mutatni is kellene benne. A most vasárnapi meccsen nagyon mást kell mutatnia, mert ez így nagyon kevés.
A csapat kohézióval is baj van, semmi tüzet nem lehetett érezni rajtuk. A legtöbb csapat és játékos inkább túlpörgi az évadnyitót,(lásd rengeteg sérülés), addig ők higgadtan, szinte unottan zakóztak. Fejétől búzlik a hal, ez a stáb hibája, nem sikerült a felkészítés, formába hozás, csapatépítés. És nem először.