Deshaun Watson ismét borzalmasan teljesített és egyre kisebb az esélye annak, hogy újra egy franchise irányító szintjén játsszon. A szerződése viszont a 2026-os szezon végéig garantál neki évi 46 millió dollárt, így a Browns tehetetlen – legalábbis az volt, amíg egy újabb nő perelte be Watsont szexuális zaklatás miatt.
Watson ellen több mint 20 nő indított civil peres eljárást még akkor, amikor az irányító a Texans játékosa volt. A Browns ennek ellenére cserélt érte és adott neki egy 5 éves, 230 millió dolláros teljesen garantált szerződést 2022-ben. Az irányító azóta alig lépett pályára sérülések és eltiltások miatt, de amikor játszott, akkor is borzasztóan.
A Browns így nagyon rossz helyzetben van, pláne hogy a szerződésben volt egy olyan záradék, ami védte a játékost minden a szexuális zaklatás perével kapcsolatos esetleges következménytől, magyarán egy eltiltás esetén sem veszíthetett el egyetlen centet sem a pénzéből (ahogy nem is veszített, miután eltiltotta az NFL). Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ez a záradék a későbbi perek és eltiltások esetén is érvényes-e.
Egyelőre csak egy nő adott be keresetet, de ha ez a szám növekedni fog, akkor az könnyen új helyzetet és olyan jogi kiskapukat teremthet, amelynek segítségével a Browns vállalható körülmények között megszabadulhat Watsontól.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Lehet a Browns áll mögötte…
Megfizettek egy macilányt.
Viselkeggyünk!