A holtszezonban nagyon sok időnk van gondolkodni dolgokon, és helyenként túlgondolni dolgokat az előttünk álló idénnyel kapcsolatban. Én is írtam rengeteg cikket, beszéltem sok podcastben, tele voltam hot és kevésbé hot take-ekkel arról, hogy mi is fog történni a szezonban. Négy forduló után persze még kicsit korán vagyunk, de most visszanéztem a nyári cikkeim, podcastjeim és jóslataim, hogy hozzak 5 (nem túl egyértelmű) jóslatot ami bejött, és 5 olyan jóslatot, ami eddigi tudásunk alapján eléggé mellé ment.
Ami bejött
1. Hogy a Bills jó lesz
A Bills kapcsán relatív negatív volt a közvélekedés, hiszen a holtszezonban láthatóan egy tudatos visszalépést hajtottak végre. Elengedtek olyan játékosokat, akik alappillérei voltak az előző érának (Stefon Diggs, Jordan Poyer, Micah Hyde, Tre White), miközben erősítések nem igazán érkeztek. Beleléptek abba a korszakba, amikor Josh Allen már sokat keres és így át kell alakítani kicsit a csapatépítési elveket.
Épp ezért sokan visszafogottabb szezont vártak a buffalóiaktól, ehhez képest az első három forduló után a liga legjobbjai voltak DVOA-ben, és a Ravens ellen csúnyább vereséggel – ami elég rossz matchup nekik – is az 5. legjobb csapatnak számítanak az FTN átfogó mutatója alapján. Josh Allen bebiztosítja magának a QB2 jelzőt – ráadásul az első négy meccsen egyértelműen jobban is játszott Mahomesnál –, az offense-t jól összerakta Joe Brady és remekül muzsikál a gyengébb skill sor is, miközben a védelem a sok sérült ellenére a Ravens elleni meccset kivéve szintén jól teljesített. Lesznek ilyenek, amikor belefutnak valakibe és túl kevés a tehetség (Matt Milano, Taron Johnson stb. sérülése után), de ez a Bills jó, és jó is marad.
A szezon előtti power rankingben a 4. helyre raktam őket, tehát azt hiszem mindenkinél magasabban voltam velük kapcsolatban. Szerkesztőségen belül chester volt még közel a 6. hellyel, a többieknél a 9-11. helyek közt tanyáztak. Sőt, a hot take-es podcastben is plusz egyként hoztam merész jóslatként, hogy konferenciadöntőbe jutnak. Ha ezt nem is érik el, azt hiszem azt kijelenthetjük, hogy a legtöbben túlságosan lenézték őket.
2. Hogy a Bengals nem lesz olyan jó

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban