A Panthers már korábban elvesztette legjobb védőjét a szezonra (Derrick Brown), most pedig a kevés maradék jó játékosukból még egy kidőlt az idény hátralévő részére. A linebacker Shaq Thompsonnak ugyanis a Bengals ellen a negyedik negyedben elszakadt az Achillese – számolt be Ian Rapoport. A 2015-ben első körös játékos egész karrierjét Carolinában töltötte, de ahogy idén, úgy tavaly is hamar véget ért számára az idény, akkor két meccs után egy törött lábbal. A helyére várhatóan a harmadik körös újonc Trevin Wallace állhat be.
A Steelersnél is volt egy fontos kieső, a támadófaluk talán legjobb tagjának, James Danielsnek szakadt el az Achillese, így őt sem látjuk már idén a pályán – írja Jeremy Fowler. A korábbi Bears-játékos az utóbbi három évet töltötte Pittsburgh-ben, és nagyon jól is teljesített az utóbbi időben. Nem ő az első sérült a Steelers falában, hiszen az újonc tackle Troy Fautanu és a másik kezdő guard Isaac Seumalo is kiesett, habár utóbbi hamarosan visszatérhet már. A negyedik körös újonc Mason McCormick az első számú csere guard poszton.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető