A Panthersnek új centerre lesz szüksége, ugyanis Austin Corbettnek elszakadt a bicepsze, amit így értelemszerűen meg kell műteni, emiatt idén már nem fog pályára lépni. A falembernek nincs szerencséje a sérülésekkel, ugyanis 2022-ben az utolsó meccsen az ACL-e szakadt el, majd tavaly ebből felépülve mindössze négy meccs jutott neki, majd az MCL-e sérült meg. Idén nagyon jól játszott, így nagy veszteség a kiesése. A helyén Brady Christensen kezdhet a továbbiakban. További rossz hír a csapat számára, hogy a jobb tackle Taylor Moton is megsérült rövidebb időre, ezen a héten Yosh Nijman kezd majd a helyén.
A Cardinals is hasonlóan rossz híreket kapott, ugyanis a guard Will Hernandeznek a térdsérülése miatt kell kihagynia a szezon hátralévő részét. A korábbi második körös, mára már 29 éves játékos stabil tagja a csapatnak tavaly óta, korrekt teljesítményt nyújtott. A helyére alapvetően az újonc Isaiah Adams állhatna be, de jelenleg ő is sérült, így Trystan Colon lehet a kezdő. Hernandez szerződése az idény végén egyébként le is jár.
A Bengals is rossz híreket kapott, náluk a cornerback Dax Hill dőlt ki a szezon hátralévő részére egy ACL-szakadás miatt. A korábbi első körös safety idén posztot váltott, de hol játszott, hol nem, igazából nem találták meg a fix legjobb kezdő duóját a csapatnak. Így viszont biztos Cam Taylor-Britt és DJ Turner fog játszani a két szélen.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
Valamint a Colts kezdő RG-ja, Will Fries is kidőlt a szezonra.