Elképzelhető, hogy Deshaun Watsont nem látjuk már NFL-pályán. A Browns irányítója ugyanis borzasztóan teljesített eddig, de a garantált szerződése és vélhetően felsőbb utasítás miatt nem ültették le a padra, most pedig komoly sérülést szedett össze, amivel minden bizonnyal ki kell hagynia a szezon hátralévő részét.
#DeshaunWatson
By video, clear right Achilles tendon rupture
Telltale calf reverberation
Surgery and season over pic.twitter.com/wfmE7eFKsR— David J. Chao – ProFootballDoc (@ProFootballDoc) October 20, 2024
Szinte biztos, hogy elszakadt az irányító Achillese, várhatóan ezt megerősíti majd az MRI-vizsgálat is. A felvételeken is látható volt a szakadás, illetve a főedző Kevin Stefanski is azt mondta, hogy úgy néz ki ez a helyzet. Ha esetleg mégsem, akkor arról beszámolunk majd.
A 15/17, 128 yard mutatóval kezdő Watson helyére a másodéves Dorian Thompson-Robinson állt be, aki még az eddigi Watsonnál is gyengébb volt, kétszer is eladta a labdát, majd ő is megsérült, így az eredetileg csere Jameis Winston állt be vésztartalékként. Ő már passzolt egy TD-t legalább, de addigra már eldőlt a mérkőzés – így csak 7 ponttal nyert a Bengals. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki fog kezdeni a clevelandieknél vasárnap a Ravens ellen.
Ennél is érdekesebb, hogy mi lesz Watson jövője, miután majd felépül a sérülésből. A teljesen garantált $230 milliós szerződésétől nem lehet szabadulni, legalábbis spórolással nem, szóval a Browns vagy kivágja és benyeli a rengeteg halott pénzt, vagy a padon hagyja ilyen komoly fizetéssel, vagy tovább erőlteti a játszatását – utóbbi lenne a legrosszabb, ezt most már el kell engedni.
A játékostársak egyébként kiálltak Watson mellett és méltatták a karakterét, ami kissé furcsa volt. Az persze igaz, hogy a sérülése után talán nem érdemelt füttykoncertet.

Legfrissebb cikkeink
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Jó, de lehet, hogy csak masszőzcsajok fütyültek a füttykoncert alatt. Csak hát sokan voltak, ezért hangos lett…