Úgy tűnik, hogy Tre’Davious White karrierje közeledik a végéhez. A korábbi All-Pro corner a rengeteg sérülése miatt fölöslegessé vált Buffalóban, így idén aláírt a Ramshez, hogy megpróbálja megmenteni a pályafutását. Ugyanakkor négy hét alatt kiszorult az aktív keretből és Jeremy Fowler információ szerint szívesen elcserélné őt a csapat.
White egy évre mindössze 4,25 millió dollárért írt alá a Ramshez, ebből ráadásul csak 1,5 millió dollár az alapfizetés, így az új csapatában szinte ingyen játszani. A probléma tehát nem az anyagiakkal van, hanem azzal, hogy a corner egyszerűen nem kezdő szint már. Idén négy meccsen négy TD-t engedett INT nélkül, ráadásul a felé szálló labdák 69,2 százalékából elkapás lett.
Ha cserélne is érte valaki, akkor is maximum egy kondíciós 6-7. körös pick lehet az ára.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal