A Lions egészen elképesztő 2021-es draftot tudhat magáénak. Ekkor választották ugyanis az elit tackle Penei Sewellt, az elit slot elkapó Amon-Ra St. Brownt és a közel elit belső védőfalember Alim McNeillt. Előbbi kettő már a holtszezonban kapott top fizetést, most pedig McNeillt is megjutalmazták a csapatnál.
Az NFL Media információi szerint ugyanis megállapodtak vele egy négy évre szóló $97 milliós szerződésben, amiből $55 millió garantált. Ezzel éves átlagot tekintve ő lett a negyedik legjobban fizetett DT a ligában, mindössze Chris Jones, Christian Wilkins és Nnamdi Madubuike előzi meg.
McNeill nem robbant be karrierje elején, ami DT-knél, főleg harmadik körösöknél nem is elvárható, tavaly viszont már top szinten teljesített, amit eddig idén is tartani tudott, így nem meglepő, hogy lekötötték hosszú távra. Most Aidan Hutchinson kiesésével még nagyobb szerep hárul majd rá passzsiettetésben.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?