A Jets nagy meglepetésre 2-6-os mérleggel kezdte a szezont és a különböző playoff modellek szerint 7 és 12 százalék közt van már csak az esélye a rájátszásra. Még egy vereség gyakorlatilag a búcsút jelentené az all-inben lévő csapatnak. Szóval elképesztően fontos lesz számukra a Texans elleni csütörtök esti rangadó.
A Jets nyilván folyamatosan téma volt a szezon során, így sok újdonságot nem fogok tudni elmondani róluk. A védelem Robert Saleh kirúgása óta a liga egyik legrosszabbja bizonyos mutatók alapján, a támadósor gondjait pedig Davante Adams érkezése sem oldotta meg. Rodgersnek a karja még mindig megvan, de a mobilitása kevésbé, az általa preferált rendszer pedig valójában nem segíti a dolgát – így volt ez már régebben is. Mondjuk legalább az eddig gyengén teljesítő rúgó Greg Zuerlein IR-re került, hátha a speciális egységben lesz egy kis fejlődés.
A houstoniak ellenben 6-2-vel indították az idényt, bár mutatott játék alapján ennyire azért nem voltak meggyőzőek – persze így is sokkal meggyőzőbbek, mint a New York-iak. A védelem nagyon masszív és rengeteg nyomást generálnak, ami nagy probléma lehet Rodgers számára. Főleg ha DeMeco Ryans előveszi a blitzeket, mert ez nagy gondokat okozott a Jets irányítójának idén (lásd Broncos és Vikings elleni találkozók). A támadósort lehetett kritizálni eddig, hogy korai downokra mennyire gyengék és csak Stroud húzza ki őket a csávából harmadikra, ráadásul most Nico Collins mellé Stefon Diggs is megsérült, így gondban lehet az offense és könnyen elképzelhető egy eddiginél jobb Jets defense teljesítmény.
A szezon eddigi alakulása és a mutatott játék alapján nagy meglepetésként ért, hogy a Jets számít favoritnak a mérkőzésen a fogadóirodák szerint. Olyan szempontból persze értem, hogy az első reakcióm az volt a meccs kapcsán, hogy annyira kell ez a győzelem a New York-iaknak, hogy valahogy behúzzák majd. Azért a 2-6-os mérlegnél jobban teljesítettek eddig, a Texans meg nem volt olyan jó, mint a mérlege mutatja, ezek pedig hosszabb távon kiegyenlítődhetnek. De nagyon belemászott már a fejembe Vegas, így végül a Texansra tippelek, bármiféle magabiztosság nélkül.
Spread tipp: Texans +2,5

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Cseh Tibor on Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
Én nagyon szívesen a Texans kezébe nyomom a kalapácsot és kívánom, hogy üssék jó erősen azt az utolsó szeget a Jets koporsójába.
A szerkesztőségből 5-en is Jets győzelmet tippeltek??!! Na, ez meglepett! Szerintem sima Texans W lesz.
2-6-os mérlegnél jobban teljesítettek? Melyik meccsen?
Előrebocsátom, nem vagyok Jets szurkoló, de szerintem sem 2-6 lenne ez a mérleg, ha:
1) Zurlein berúgja az utolsó perces mezőnygólt a Broncos ellen (oké, 50-ről ki lehet hagyni, de láttunk már azért olyat, hogy bement)
2) A Bills elleni meccsen a mezőnygólért hajtó drive végén az elkapó úr (M.Wilson) a hasraesés helyett az elkapást választja, meglett volna a FG távolság, és az egyenlítés (meg a momentum, persze egy esetleges győzelemhez).
Valahogy ilyen apróságokon csúszik el ez a csapat – biztos azért nem vagyok benne, hogy ez a jövőben változni fog…