Jabrill Peppers a hét folyamán kérdőjeles besorolást kapott egy vállsérülés miatt, majd szombaton out státuszra változtatták ezt a Patriotsnál, így a safety nem lépett pályára vasárnap. Most azonban kiderült, hogy szombaton letartóztatták Pepperst. Az nem egyértelmű, hogy a Patriots tudott-e erről és közrejátszott-e a letartóztatás a meccs kihagyásában.
A rendőrséget szombat reggel riasztották egy házhoz, ahol Peppers állítólag megütött egy nőt, akivel az utóbbi három évben se veled, se nélküled kapcsolatot ápolt. Peppers a vádak szerint “legalább hatszor” fojtogatta, levetkőztette és kivitte az utcára a nőt, földre lökte, illetve a falhoz is verte a fejét. Ezen kívül kokaint is találtak a házban, ami szintén a játékoshoz tartozott.
Peppers a nyáron írt alá egy három éves, $24 milliós hosszabbítást a Patriotsnál, ahol csapatkapitánynak is megválasztották.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető