A hét egyik nagy híre volt, a Rams próbálja elcserélni a sztárelkapó Cooper Kuppot. A támadó csütörtök éjjel Puka Nacuával egyetemben visszatért a pályára, a csapat meg is verte a Vikingst, 3-4-es mérleggel pedig nem olyan távoli már a rájátszás. Sean McVay pedig a mérkőzést követően elmondta, hogy nem is akarják elcserélni Kuppot.
“Érdeklődtek csapatok. De vannak hírek, amik egyszerűen nem igazak. Nagyon örülünk, hogy Cooper Kupp újra velünk van és várakozásaim szerint ez így is fog maradni.”
– nyilatkozott a főedző.
A hivatkozott hír az volt, hogy a Rams hívott fel csapatokat Kupp kapcsán, de McVay elmondása szerint ez inkább fordítva történhetett. Az igazságot persze lehet sosem tudjuk meg, a főedzőnek érdekében áll így nyilatkozni, és valószínűleg azt sem tudjuk meg, hogy ha kikaptak volna most a Vikingstól, akkor mi lett volna az elkapó sorsa. Ugyanis 2-5-ös mérlegnél nagyon más lett volna a leányzó fekvése, ebben az esetben sokkal inkább az eladó szerepbe bújhatott volna a Rams.
Így viszont 3-4-nél, egyetlen győzelemmel lemaradva a csoportot jelenleg vezető Seahawkstól tényleg nincs értelme elengedni a szezont – főleg hogy a támadósor Kupp és Nacua visszatérésével hasít.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban