Az utóbbi hetekben keleten járt az Amazon stábja a csütörtök esti rangadókra, most pedig délre utaznak, hogy közvetítsék a Falcons és a Buccaneers összecsapását Atlantából.
A Tampa kezdte jobban az évet, hiszen 3 győzelmük mellé érkezett egy meglepő vereség a Broncostól, míg a Falcons 2-2-vel nyitott. Egy közös ellenfelüket, az Eaglest mindketten megverték, habár a Buccaneers sokkal simábban. A két csapat örökmérlege nagyon szoros, ugyanis a Bucs vezet 31-30-ra, az utóbbi 8-ból pedig hatot megnyertek.
A Buccaneers támadósora eddig egyértelműen jobban mutat, Lian Coen remek munkát végez, jobbat is mint tavaly Dave Canales, ugyanis a 8. legjobbak EPA/play alapon. Mindeközben a Falcons offense a várakozások alatt teljesít, ugyanis mindössze a 21. EPA/playben, és ugyan korai downokra egész jók, de harmadik kísérletekre 29.-ek, a red zone-ban meg egy pocsék 4/10-es mérleget tudnak felmutatni. Azt persze hozzátehetjük, hogy a Bucs sorsolása egyszerűbb volt, de ekkora különbséget ez azért nem magyaráz.
A védelmek közt nagy különbség nincsen, EPA-ben a Buccaneers 21., a Falcons 23., sikerességi rátában a 25.-ek és 27.-ek, és mindketten a passzjáték ellen jobbak a mutatók alapján. Itt pedig azt lehet megjegyezni, hogy a Buccaneerst nagyon sok sérülés sújtotta, míg a Falconsnál ilyenekről nem lehet beszámolni.
Összességében jobb csapatnak gondolom a Buccaneerst, így a pályaválasztás ellenére is kissé meglepett, hogy a Falcons kicsit esélyesebb a fogadóirodák szerint. Persze csütörtökön bármi és annak ellenkezője is megtörténhet.
Spread tipp: Buccaneers +1,5

Legfrissebb cikkeink
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai