A Patriots rászánta magát az irányítócserére és a Texans elleni vasárnapi mérkőzésen már nem Jacoby Brissett, hanem az 1/3-as újonc Drake Maye fogja kivezetni a támadókat a pályára – számolt be minden releváns forrás.
A Patriots támadósora nagyon gyenge volt eddig, DVOA mutató szerint a 30. helyet foglalták el az 5. forduló után. Ennek részben Jacoby Brissett az oka, de még nagyobb részben a támadófal, a gyenge skill személyzet és a nem kifejezetten jó játékhívások. Maye most bekerül egy nagyon gyenge és rosszul működő támadósorba egy borzasztó támadófal mögé, és kezdésként megkapja a liga egyik legjobb passzsiettető védelmét, ahol DeMeco Ryans egysége a frászt hozza az ellenfelekre, kiváltképp a fiatalokra – lásd 7 sack Caleb Williams ellen.
Nagyon kíváncsian várjuk Maye bemutatkozását, ugyanakkor felvetődnek kérdőjelek a Patriots terve kapcsán. Eddig ugyanis hangoztatták, hogy minden egy jól megfontolt terv része, ehhez képest a Texans ellen betenni a kezdőbe az újoncot nem tűnik épp okos ötletnek. Láthatóan katasztrófa a támadósor jelentős része, ezt jól megmutatták az eddigi eredmények, lehet nem ide érdemes bedobni egy ígéretes irányítót, nehogy elrontsák. Persze lehet Maye akkora tehetség, hogy felül tud emelkedni ezeken, és akkor nem számítanak a körülmények.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető
Az időzítés nyilván nem a legjobb, a Jets meccs után már lehetett volna lépni, de sokkal jobb mint akár még egy hetet halogatni. Elrontani nem tudják a srácot, egy a saját szintjén éppen ilyen gyenge fal mögött játszott már az egyetemen, most lényegében tét nélkül gyakorolhat az egész idényben. Nyilván vigyáznia kell magára, nem felelőtlenkedni. Ha mutat bíztató jeleket, fejlődést, akkor a következő idényre már esetleg értelmes free agentek is jöhetnek. A mostani meccsektől nem lehet csodát várni, de legalább remény lesz az előrelépésre.
Legalább ha ezt az akadályt sikerrel veszi – ti. nem ütik agyon -, akkorjó eséllyel a más ellen is boldogul.