Az 1/2-es újonc Jayden Daniels egészen kiváló játékkal mutatkozott be a profik közt, azonban a Panthers elleni találkozó elején összeszedett egy sérülést és nem is tudott visszatérni a pályára. Dan Quinn főedző elmondta, hogy a bordája sérült meg az irányítónak, és hogy hétről hétre vizsgálják felül az állapotát, ami elsőre nem hangzik olyan jól, de közben azt is hozzátette, hogy reményeik szerint pályára léphet a hétvégén.
Daniels 75,6 százalékos pontossággal (liga legjobbja) dobált eddig 1410 yardot és 6 TD-t két interception társaságában, illetve futott is 372 yardot és négy hatpontost. Berobbant a profik közé és az MVP-versenyben is dobogós lenne a szezon ezen pontján. A helyére Marcus Mariota állt be és ő is jól teljesített a Panthers nagyon gyenge védelme ellen.
Most hétvégén jóval nehezebb feladatuk lesz, ugyanis a Bears kiváló védelmével kell farkasszemet nézniük. Jelen pillanatban viszont kérdéses, hogy láthatjuk-e egymás ellen az 1/1-es Caleb Williamst és az 1/2-es Jayden Danielst, avagy Williams ellenfele a korábbi 1/2-es Mariota lesz.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van