A Browns szurkolók nagyon jó híreket kaptak, ugyanis visszatér a csapat sztárfutója, Nick Chubb, aki tavaly a második fordulóban horrorsérülést szenvedett. Kérdőjeles besorolást kapott hivatalosan, de a főedző Kevin Stefanski úgy nyilatkozott, hogy játszani fog a running back a Bengals ellen. Chubb nagyon érzelmes cikket írt a héten a Players’ Tribune-re, nagyon várja már, hogy bizonyíthasson.
Cooper Kupp is kérdőjeles besorolást kapott, így van esély az ő visszatérésére is a Rams kezdőjébe. Sean McVay nem árulta el, hogy be fogja-e vetni sztárelkapóját, szóval egyelőre még nem tudjuk, hogy számolhatunk-e vele, ez minden bizonnyal csak holnap derül ki.
A 49ersben bemutatkozhat az első körös újonc elkapó, Ricky Pearsall, aki az első hat fordulót kihagyta, miután a nyár végén meglőtték, miután megpróbálták kirabolni. Ezzel együtt viszont kihagyja a Chiefs elleni találkozót Jauan Jennings, akinek 404 yardja és 3 TD-je volt már idén. Szintén 49ersszel kapcsolatos hír, hogy már a harmadik rúgójukat fogják elhasználni, hiszen Jake Moody után Matthew Wright is megsérült, így Anders Carlson fog rúgni a csapatban, ami nem hangzik valami jól.
A Texansnál van rossz hír bőven, ugyanis a védelemből négy kezdő játékos sem lesz bevethető a Packers elleni rangadón. A két kezdő linebacker Azeez Al-Shaair és Henry To’oTo’o is kihagyni kényszerül a mérkőzést, ahogy a kiváló újonc cornerback Kamari Lassiter és a veterán safety Jimmie Ward is.

Legfrissebb cikkeink
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!