A Jets meglepetésre már az 5. fordulót követően menesztette a főedző Robert Saleh-t, aminek elég különös körülményei voltak a beszámolók szerint. Egyrészt Saleh el sem köszönhetett a játékosaitól, hanem a biztonságiak egyből kivezették a kirúgást követően az épületből. Ez nem volt a legszebb gesztus, de az érdekességek igazából nem itt kezdődnek. Hanem hogy nagyon úgy tűnik, hogy Nathaniel Hackett állásának megtartása érdekében inkább kirúgták Saleh-t.
A főedző ugyanis a CBS Sports információi szerint azon gondolkodott, hogy kirúgja a gyengén teljesítő támadósor koordinátorát, aki nem mellesleg Aaron Rodgers pártfogoltja. A PFT pedig egész konkrétan arról számolt be, hogy Saleh a hét legelején tudatta az edzői stábbal, hogy ezen a héten nem Hackett, hanem a passzjátékért felelős koordinátor Todd Downing fogja hívni a playeket. Szóval legjobb esetben is lefokozta Hackettet a főedző, és ennél komolyabb dolgokon is gondolkodott.
Aztán hogy, hogy nem, a tulajdonos Woody Johnson találkozott Aaron Rodgersszel, majd nem sokkal később személyesen rúgta ki a főedzőt. Rodgerst állítólag nagyon váratlanul érte a dolog.
A Jets védelmére sok panasz idén sem lehetett, hiszen 6. helyen álltak EPA/playben és sikerességi rátában is, miközben a támadósor a 23. és 19. helyeket foglalta el ugyanezekben a mérőszámokban.

Legfrissebb cikkeink
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Hát lehetett sejteni, hogy valami ilyesmi állhat a dolog mögött. Jobb, hogy Saleh kiszabadult onnand, így majd valami rendes helyre kerülhet legalább. Attól meg ezek szerint egy darabig nem kell félni, hogy a Jets rendbe lesz szedve. Amíg Rodgers ott van.
Eddig se voltam Jets rajongó, Rogers-es még pláne nem, de ezek után csak még jobban megutáltatta magát velem mindkettő. Rogers nem éppen százas észjárásáról meg már tudunk, de hogy még a főedzőt is megbuktassa… Remélem, még a rájátszás közelébe se lesznek.
Nem tudjuk, mi hangzott el a megbeszélésen, és ott Rodgers miket mondott. Szerintem nem is fontos.
A lényeg, hogy ezek alapján (meg még ki tudja, milyen egyéb infók hatására) a tulaj kivágta Salehet.
Szerintem az a tulaj, aki ilyet tesz (akár mert befolyásolható, akár egyéb okból) az egy bohóc. A döntés szakmailag és emberileg szerintem egyáltalán nem tűnik indokoltnak.
A lényeg, hogy üzletileg jó legyen a döntés. A többi nem számít. :) This is NFL!
Milyen jó, amikor egy játékos a szervezet fölé nő.
Azaz igazság, hogy nem Saleh dobott 3 interceptiont egy meccsen…
Rogersnek nagyon káros volt a kihagyott év. Az elmúlt meccseken se a legendás magabiztosságát, se a pontosságát nem láthattuk. És bármekkora hatalmas múltja is van, az Ő korában már nem megy olyan könnyen a visszarázódás.
Csodálkoznék, ha Saleh után megtáltosodna az egész Jets támadócsapat, és olyan lenne megint Rogers játéka, mint amilyen a GBP-ben volt. Bár lehet… de nagyon kicsi esélyt látok rá.
Én mindig is bírtam Rogerst, de ahogy féltem tőle, hogy milyen lesz 40 évesen egy (számára) tök új csapatban kezdenie, olyan is lett.
Az ereje még talán meg van… és úgy lát a pályán, mint kevesen. És bár tény, hogy nem látszik egyik elkapójával sem az összhang, a dobásai szinte mind kritikán aluliak. És ez nem az edzőjén múlik.
Még sok meccs van hátra, de ha így folytatja el kell engednie az aktív pályafutását. Bár rámcáfolna egy idényvégi win streakkel!
Az NFL Lebron James-e.. Rodgers magát sem érti, menjen vissza a barlangjába gondolkodni, hogy hiába jó haver Hackett lehetne agya hogy vele nem mennek semmire, de sebaj ha nem akar már nyerni akkor kézen fogva lesznek szezon végén elzavarva NH haverjával
Hogy köszöntek el tőle a játékosok? Saleh Alejkum