Előzetesen nem tűnt nagy durranásnak az NCAA 6. játékhete, hiszen csak egy kiemeltek közötti mérkőzést rendeztek a mögöttünk hagyott fordulóban. Ismét bebizonyosodott azonban, hogy az egyetemi fociban bármi megtörténhet: az AP rangsorának első 11 helyezettjéből öt csapat is vesztesen hagyta el múlt hét szombaton a pályát, amihez hasonlóra utoljára 2016-ban volt példa.
Ebben a cikkben a top 10-es együtteseket legyőző négy gárdát vesszük górcső alá, valamint a megszokott draftos rovat mellett beharangozzuk a forduló csúcsrangadóját, illetve a college foci egyik legjobb rivalizálásának legújabb felvonását. Szombati beszámoló #5.
Vanderbilt Commodores (40-35 arányú győzelem az Alabama Crimson Tide ellen)
Nemcsak az év, de talán az évszázad legnagyobb meglepetését okozta a hosszú évek óta az SEC pofozógépének számító Vanderbilt Commodores az 1. számú kiemelt Alabama Crimson Tide legyőzésével. Clark Lea tanítványai az idei szezonban már megszorongatták a sokak által rájátszás esélyesnek tartott Missourit, az előző fordulóban azonban történelmi mértékben is kiemelkedő tettet hajtottak végre. A Commodores 40 éve nem győzte le az Alabamát, és egy héttel ezelőttig soha nem vertek meg top 5-ös kiemeléssel rendelkező csapatot (0-60 volt a mérlegük).
Az Alabama egy érzelmekkel túlfűtött Georgia elleni derbi után érkezett meg Nashville-be, és talán kicsit alábecsülték soros ellenfelüket, míg a Commodoresnak nem volt veszítenivalója, apait-anyait beleadva harcoltak a győzelemért, erőfeszítéseiket pedig siker koronázta. Az együttes irányítója, Diego Pavia félelmet nem ismerő hozzáállással játszott, míg Tim Beck támadó koordinátor a klasszikus underdog receptet követte: fussunk sokat, birtokoljuk a labdát, ne engedjük a pályára az ellenfél explozív támadósorát, és rövidítsük le a meccset.
Nos, a taktika tökéletesen működött: a Vanderbilt 54 futásból 166 yardot tett meg, ami első ránézésre gyenge átlagnak tűnik, viszont ennek hatására több mint 42 percig a Commodores offense birtokolta a labdát. Az egész mérkőzést 3 and out nélkül hozta le a támadósor, a kiváló statisztika kulcsa a harmadik downos hatékonyságban keresendő. 18 harmadik kísérletből 12-t sikerrel abszolvált az offense, Pavia pedig 20 passzából 16-ot jó helyre kézbesített 252 yardért, 56 yardot tett meg a földön, 2 nagy értékű dobás mellett eladott labda nélkül zárta a találkozót.
DIEGO PAVIA YOU MADMAN pic.twitter.com/R9y9a1IK0H
— CJ Fogler account may or may not be notable (@cjzero) October 5, 2024
Kedvenc célpontja, a tight end Eli Stowers volt, aki mind a 6 felé szálló labdát lehúzta, 113 elkapott yardjából 79-et az elkapás után szerzett. Mindegyik elkapása első kísérletet ért, amivel a támadósor folyamatosan mozgatta a láncokat. Persze a védelem mellett sem lehet szó nélkül elmenni, az első negyedben szerzett pick six döntő fontosságúnak bizonyult a találkozó végén. Történelmi jelentőségű győzelmet aratott a Commodores, a szurkolók teljesen megőrültek a lefújást követően, és valószínűleg még évtizedek múlva is emlegetni fogják ezt a meccset.
Fans in Nashville tore down the goal post after Vanderbilt's shocking win over No. 1 Alabama, celebrating the historic upset.
Where did they take it?
A thread 🧵
🎥 @billyderrick10pic.twitter.com/b2baFb7XFW
— The Athletic (@TheAthletic) October 6, 2024

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei