A Jaguars 1-5-ös mérleggel nagyon rosszul kezdte a szezont, így könnyen lehet, hogy “eladók” lesznek a trade határidő előtt. Meg is kezdték a mozgolódásokat, ugyanis elcserélték a védőfalember Roy Robertson-Harrist a Seahawkshoz egy 2026-os hatodik körös pickért cserébe – írja az NFL Media.
Robertson-Harris a Jaguars védősnapjeinek 50 százalékán pályán volt idén, egy korrekt futás elleni védőnek számít – bár idén nem teljesített valami jól. A csere pillanatában Londonban tartózkodott, hiszen a Jags még egy hetet a brit fővárosban tölt, azonban a DT-nek most egy jó hosszú repülőútra kellett felszállnia Seattle irányába.
A Seahawksnál voltak sérülések a védőfalban, ezért is lehetett szükség Robertson-Harrisre. Alapesetben vélhetően csak negyedik számú lesz a rotációban Byron Murphy, Jarran Reed és Johnathan Hankins mögött, de láthatóan fontosnak tartják a csapatnál a védőfal mélységét – teszik mindezt okosan.
Robertson-Harrisnek még két évre szól a szerződése, idén már 1,5 millió dollárt sem kell fizetnie neki a Seahawksnak, jövőre és két év múlva viszont évente bő $6 millió lesz a fizuja. Ebből mondjuk egy cent sem garantált, szóval lehet nem fogja ezt Seattle-ben megkeresni.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal