A múlt hét kihagyása után most kérdőjeles besorolást kapott Anthony Richardson, azonban az ESPN információi szerint ott lesz a pályán a Colts fiatal irányítója vasárnap, amikor a Titans elleni csoportrangadóra kerül sor.
Ő kapta az első csapatos snapek nagy részét a hét folyamán, ez már jó jel volt, illetve a főedző Shane Steichen is pozitívan nyilatkozott Richardson bevethetőségéről, tehát úgy tűnik, hogy a QB teljesen felépült hasizom-sérüléséből.
Richardson eddig mindössze 8 meccsen tudott pályára lépni a lehetséges 22-ből, pedig nagy szüksége lenne a tapasztalatszerzésre annak érdekében, hogy franchise irányító lehessen belőle. A helyén Joe Falcco jól (jobban) játszott egyébként, de értelemszerűen a jövőt kell szem előtt tartani a Coltsnak, azaz fontosabb Richardson játszatása, mint az azonnali sikerek.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?