A Titansben nem Will Levis, hanem Mason Rudolph fog kezdeni a mai Bills elleni összecsapáson – számolt be Paul Kahursky.
Felvetődhet a kérdés, hogy a teljesítménye miatt ültették-e le a padra, azonban (hivatalosan) a vállsérülése miatt, amit még a Dolphins ellen szedett össze szűk három héttel ezelőtt és ami miatt akár még a következő 1-2 fordulót is kihagyhatja. Annyiban azért furcsa a dolog, hogy múlt héten a sérülés ellenére pályára lépett és végigjátszotta a Colts elleni meccset. Mondjuk jól nem teljesített, mindössze 95 yardot passzolt és állítólag a mérkőzés végi interceptionjében is szerepet játszott a vállproblémája.
Rudolph az említett három héttel ezelőtti Dolphins elleni találkozón beállt Levis helyére és győzelemre vezette a csapatot, habár sokat nem tett hozzá a 17 passzból 85 yardjával, de a futójáték elég volt és nem csinált nagy butaságot – ez volt az eddigi egyetlen győzelme a Titansnek idén. A cseréje egyébként Trevor Siemian lesz majd.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney