Mindjárt itt a szezon vége, így megvizsgáljuk, hogy kik azok a játékosok, akik szintet tudtak lépni eddigi karrierjükhöz képest. Ez pedig jó lehetőséget biztosít arra is, hogy megnézzük, hogy mi kiket vártunk a legtöbbet fejlődött kategóriába és igazunk lett-e ezzel kapcsolatban.
AFC West
Denver Broncos
Kit gondoltunk breakout játékosnak: Marvin Mims (WR) és Baron Browning (Edge)
Mims igazából eldőlni látszik, hogy nem lesz igazán meghatározó elkapó, mert sem elszakadni, sem pontosan útvonalat futni nem tud konzisztensen. Hozzáteszem, hogy Sean Payton rendszerében játékos legyen a talpán, aki skill poszton ki tud tűnni, annyira keveri a kártyákat. Browningot a sérülések teszik gallyra és időközben elcserélték Arizonába, de igazából nem hogy előrelépett volna, hanem inkább hátra.
Ki lett valóban az: Zach Allen (DT)
Többször megénekeltük már, hogy Zach Allen mekkora szintet lépett és továbbra sem lassít. Bár egy kis sérülést most összeszedett, ami keresztülhúzhatja az űrszezonját, de már így sem veheti el senki tőle ezt a fejlődést. 52 nyomása a negyedik legtöbb a ligában, mindössze hárommal elmaradva az éllovas Greenard mögött. A belső védőfalemberek között egyértelműen vezet, olyan játékosokat maga mögé utasítva mint Chris Jones vagy Dexter Lawrence (még ha nem is teljesen ugyanazt a technikát játssza a három játékos, akkor is megsüvegelendő). A párharcai 18%-át megnyeri ami a második legjobb a poszton, miközben azért a snapek 50%-ban duplázva van. Allen egy nagyjából közepes játékos volt a poszton, de idén belépett az egyértelmű szupersztárok közé.
Zach Allen will cost at least $22M per year on his next deal. pic.twitter.com/d6nU4VOuq7
— Frankie Abbott (@FrankiesFilm) October 18, 2024
Los Angeles Chargers
Kit gondoltunk breakout játékosak: Daiyan Henley (LB) és Quentin Johnston (WR)
Ki lett valóban az: Daiyan Henley (LB) és Quentin Johnston (WR)
Mindkettő jóslatunk bejött, ugyanis mind Henley, mind Johnston szintet ugrott, előbbi nem is akármilyet. Jim Harbaugh és Jesse Minter érkezésével a fiatal linebacker megkapta a kezdőt és egyértelműen ő lett a csapat elsőszámú fő linebackere. Futás ellen megbízható, nagyon gyorsan érkezik meg a lyukakba és nagyon megbízhatóan szerel. Mindössze 11 elrontott szerelése van, ami ugyan nem a top kategória, de egy erős közepes a kezdő LB-k között. Nem sallangmentes a játéka, de az utóbbi évek Chargers védőjátékosai után egy üde színfolt.
Johnston sem lett a liga szupersztárja, de a tavalyi bohózat után jó látni, hogy talán van neki visszaút. 354 yardja már most majdnem annyi mint a tavalyi mennyiség, 6 touchdownja pedig háromszor több ennél. Herbert első olvasásainak a negyede az ő irányába megy, ami árulkodó, bár továbbra is vannak szeparációs és drop problémái is. Ellenben azt már talán el tudjuk képzelni, hogy egy csapat második-harmadik elkapója legyen.

Legfrissebb cikkeink
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
- Breakout játékosok 2025 – NFC North
- ELF: Enthroners vereség Stuttgartban is
- Triple Coverage #611 – Kedvenc korai prospectjeink a 2026-os draftra
- Az 1/1-es Cam Wardnak meg kell küzdenie a kezdőért
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Cseh Tibor on Breakout játékosok 2025 – NFC North
- Pedro44 on Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után