Az NFC East első helyéért meccselt egymással az Eagles és a Commanders, és ugyan eléggé “csütörtök esti rangadósan” indult a találkozó, a második félidőben Saquon Barkley vezérletével a Sasok bedarálták ellenfelüket.
Az első félidő nem volt valami minőségi és szórakoztató, olyan tipikus csütörtök estés volt. Az Eagles például 29,5 percen keresztül nem tudott pontot szerezni, és akkor is csak egy (közeli) mezőnygólt. Részben a Commanders jól működő védelme miatt, részben saját hibákból, ugyanis a korábbi években elit szinten teljesítő Jake Elliott annyi mezőnygólt hagyott ki, mint amennyit tavaly egész évben (2). A fővárosiaknak sem termett sok babér, mindössze egy drive-juk volt négy játéknál hosszabb, azonban egy touchdownt így is össze tudtak hozni Brian Robinson közeli futott hatpontosával (előtte Ekelernek volt egy nagyobb elkapása). Így 7-3 volt a félidei állás a vendégek javára.
Egy gyors FG-váltás és egy Commanders punt után az Eagles végre végig tudott menni a pályán és a negyedik negyedbe lépve Jalen Hurtsöt benyomták a célterületen belülre, így a Sasok átvették a vezetést (Elliott egy extrát is kihagyott, így 12-10 lett). És akkor itt beindultak az események. A Commanders elment FG-távba, azonban második és rövid helyzetben háromszor is hátrafelé haladtak, így elvesztették a labdát. Meglepő és egyébként analitikailag is helytelen döntést hozott Dan Quinn (bizonyos szabadon elérhető modellek szerint biztosan), amikor nem mezőnygólt rúgatott negyedikre.
SAQUON FOR SIX!#WASvsPHI on Prime Video
Also streaming on #NFLPlus pic.twitter.com/5RIq2x720b— NFL (@NFL) November 15, 2024
A hazaiak megindultak a győzelemért, azonban Dallas Goedert kezéből kiütötték a labdát, de szerencséjükre a másik tight end Grant Calcaterra tudott rávetődni. Ez pedig a meccset eldöntő momentum volt gyakorlatilag, ugyanis utána Saquon Barkley hosszú TD-t szerzett és 5 perccel a vége előtt 19-10-re módosította az állást. Egy játékkal később pedig Jayden Daniels eladta a labdát (Reed Blankenship húzta le), majd Barkley újabb hosszú futott touchdownjával végleg eldőlt a találkozó. Még garbage time-ban Zach Ertz szerzett egy TD-t és a kétpontos is sikerült, de az onside kick már nem, így 26-18 lett a végeredmény.
SAQUON AGAIN! The @Eagles pulling away on TNF.#WASvsPHI on Prime Video
Also streaming on #NFLPlus pic.twitter.com/pnyd9XtzBk— NFL (@NFL) November 15, 2024
A mérkőzés hőse egyértelműen Barkley lett, aki 198 scrimmage yardot és 2 TD-t szerzett, egészen elképesztően jó játékos, ilyen fal mögött pedig végre nincs elvesztegetve a tehetsége. Rajta kívül egyébként az Eagles offense nem nézett ki valami jól, a Commanders eléggé meg tudta zavarni Jalen Hurtsöt és jól elvette az AJ Brown – DeVonta Smith duót is sok két mély safetys felállással, de végülis az utolsó öt támadásukból mindig sikerült pontokat szerezniük. A túloldali támadósor sem teljesített jól, egész konkrétan idei legrosszabb meccsük volt EPA/drive szempontból, Jayden Danielsnek pedig a bordasérülése óta nem annyira megy a játék sem a földön, sem a levegőben. Persze a Sasok védelmét is mindenképp ki kell emelni, Quinyon Mitchell például leradírozta a pályáról Terry McLaurint (1 elkapás 10 yardért, az sem Mitchellel szemben), de a védőfal is nagyon sok nyomást tudott generálni.

Legfrissebb cikkeink
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
Jah, egyszerre örülhetek meg átkozhatom, hogy nálam van fantasyban. Top futó, de ebben az offenseben bármikor lehet belőle bust.
A Washingtont kezdik kiismerni.
Barkley a meccs előtt a PPFnél nem volt top 10ben 😅