Érdekes, és a draft szempontjából nagyon fontos mérkőzést játszik holnap a Patriots és a Titans, azonban egyelőre egyik oldalon sem tudjuk, hogy ki fog irányítani. A két csapat jelenlegi állás szerint a 2. és a 3. helyen húzna a tavaszi játékosbörzén (a Titansé a magasabb pick most).
A Patriotsnál Drake Maye bevethetősége kérdőjeles, ugyanis múlt héten agyrázkódást szenvedett. A legtöbb esetben ilyenkor kelleni szokott egy forduló, amíg átmennek a játékosok az agyrázkódás-protokollon, de összességében teljesen egyéni kérdés, hogy kinek hogyan javul az állapota – láttunk már idén is példákat arra, hogy egyből a következő héten pályára lépjen egy adott játékos. Maye már szerdán képes volt limitáltan edzeni és ez így maradt a hét további részében is, így jelenleg kérdőjeles besorolást kapott. Jarod Mayo főedző szerint van esély a játékára, de biztosat nem tudnak mondani, hiszen a független neurológus szakembereken múlik, hogy megadják-e neki az engedélyt.
A Titansnél Brian Callahan főedző nem nevezett ki kezdőt a hétvégére, így egyelőre azt sem tudjuk, hogy ha Will Levis tudja vállalni a játékot, akkor ő fog-e kezdeni (bár ezt valószínűsítjük). Levisnek a jobb válla sérült meg és emiatt az utóbbi két meccset ki kellett hagynia, és a jelek szerint továbbra sem 100 százalékos, hiszen kérőjeles besorolást kapott a csapattól. Ha nem ő, akkor a helyére eddig beálló Mason Rudolph lesz a kezdő, de erről is várhatóan csak holnap, esetleg ma este lesz pontosabb információ.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben