A Lions a 2023-as draft 1/12-es pickjével választotta ki a futó Jahmyr Gibbst, amit akkoriban a többség (köztük mi sem) nem tartott jó döntésnek. A csapat többek között azzal érvelt a támadó korai kiválasztása mellett, hogy attól féltek, később nem lesz elérhető – könnyen lehet, hogy igazuk volt.
“Nem hittem volna, hogy a Lions draftol majd engem. Tudtam, hogy kedvelnek a csapatnál, de amikor vizitekre jársz, akkor úgy érzed, hogy minden csapat kedvel. Arra számítottam, hogy a Cowboys választ majd ki az első kör végén, ha még elérhető leszek, esetleg a Bengals felcserél értem a 18. hely környékére. Egyáltalán nem hittem, hogy a 12. pickkel választanak ki”
– mondta Gibbs Richard Sherman podcastjében.
Gibbs idén 103 scrimmage yardot átlagol meccsenként, pedig nagyjából 50-50 százalékban osztozik a snapeken David Montgomeryvel. A földön már 727 yardot szerzett mindössze 122 kísérletből (6 yardos átlag), a hét futott TD-je mellett még egyszer sem vétett fumbe-t, de a 3,15 yardos kontakt utáni átlaga is elit. Cincinnatiben és Dallasban is odáig lennének egy ilyen futótól.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Cseh Tibor on Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere