Az NFL-ben viszonylag gyakran fordul elő, hogy a tulajdonos nem várja meg a Fekete Hétfőt és már a szezon közben kirúgja a rosszul teljesítő főedzőjét. Ez sokszor új löketet ad a csapatnak, néha még a rájátszás is összejöhet egy ilyen váltás után, még ha a legtöbbször ezek csak tiszavirág életű fellángolások csupán. De miért teljesíthetnek akár sokkal jobban a kirúgott főedzős csapatok?
Idén már két csapat is úgy döntött, hogy lapátra teszi a főedzőjét. Először a Jets lépte ezt meg a 2-3-as szezonkezdet után Robert Saleh-val, a következő áldozat Dennis Allen volt, aki leginkább a Saints esztelen win-now-jába bukott bele – ő egy 2-7-es mérleg és sorozatban hét vereség után került az utcára.
A nagy áttörés és pálfordulás viszont nem jött mindkét esetben. A Jets Jeff Ulbrich-hal sorozatban három meccset veszített el, még a Patriotstól is sikerült kikapni, összesen pedig egy gyászos 1-5-ös mutatóval büszkélkedhet. A New York-i csapat reménytelenebb, mint valaha és egyáltalán nem látszik, hogy lehetne ebből akárcsak egy kicsit is vállalható szezon. A Saints viszont hét elveszített mérkőzés után újra győzni tudott, ráadásul kétszer is, köztük a csoportrivális, a legjobb kiemelésekért is versenyben lévő Falcons ellen.
A New Orleans esetében a mintánk túlságosan kicsit ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le, az azonban egyértelmű, hogy teljesen mások a vibe-ok a két csapat esetében. Összegyűjtöttem közel 30 esetet a 2010-es idény óta, illetve pár történelmi példát, hogy bemutassam az edzőváltások utáni fellángolások lehetséges okait, illetve választ adjak arra kérdésre, hogy mikor érdemes meglépni egy ilyen váltást.
Draft, pénz, kultúra – kinek mi számít

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Tucatjatekos on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney