A Buccaneers nagy segítséget kap a szezonhajrára, ugyanis a pihenőhetet követően a sztárelkapó Mike Evans újra edzésbe állt, és ugyan még csak limitáltan vett részt a tréningen, több releváns forrás is arról számolt be, hogy várhatóan pályára tud lépni a hétvégén a Giants elleni találkozón.
A Buccaneers 4-6-os mérleggel áll, de az övé a legkönnyebb fennmaradó sorsolás, így még van esélye elkapni a 6-5-ös Falconst a csoportgyőzelemért folytatott versenyben, habár az atlantaiaké a tiebreaker az egymás elleni eredmények miatt. Emellett Evans számára is van személyes tétje a maradék meccseknek, hiszen 665 yardra van az 1000 yardos szezontól, amit eddigi karrierje alatt mindig hozni tudott. Nem lesz egyszerű ezt hét meccsen abszolválni, azonban Chris Godwin sérülése miatt egyértelműen ő lesz Baker Mayfield első számú célpontja.
Evans combhajlítója egyébként még a 7. fordulóban sérült meg a Ravens ellen. Azt és az azóta lejátszott három mérkőzést is elvesztette a csapat, szóval ebből is látszik mennyire fontos játékosa a gárdának az X elkapó.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal