Ugyan láttunk már olyat is, hogy valaki félidőben vonult vissza, azért összességében elég ritka, hogy szezon közben egy aktív játékos szögre akassza a cipőt. A Seahawks kezdő centere, a nyáron igazolt Connor Williams azonban most így döntött – árulta el a főedző Mike Macdonald. A támadófalember személyes okokra hivatkozott és a csapatnál nem is várják, hogy meggondolja majd magát.
A most 27 éves Williams a Cowboys második köröse volt 2018-ban, 86 kezdő meccs van a lábában. Guardként kezdte, majd mikor 2022-ben aláírt a Dolphinshoz, akkor centert faragtak belőle és mindkét poszton korrekt teljesítményt nyújtott. Tavaly decemberben elszakadt az ACL-e, és már a holtszezonban is kérdés volt, hogy akarja-e folytatni, de végül aláírt a Seahawkshoz augusztus elején. Sérüléséből visszatérve nem teljesített valami jól, és úgy tűnik mentálisan sem volt már 100 százalékosan ott a pályán, legalábbis erre következtethetünk ebből a visszavonulásból.
A helyét Olu Oluwatimi veszi majd át a kezdőben, így pedig a liga talán legrosszabb belső támadófala még gyengébb lesz.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei