Két kifejezetten jó meccset láthattunk szombat este, ráadásul emberi időben. A korai sávban a Texans küzdött nagyot a Chiefsszel egy végletekig izgalmas meccsen, majd Lamar Jacksonék húzták be a forduló talán legfontosabb mérkőzését egy elképesztően őrült összecsapás után.
Houston Texans @ Kansas City Chiefs 19-27
Patrick Mahomes tudta vállalni a játékot befáslizott bokával is, ráadásul nagyon jó gyógyszereket kaphatott, ugyanis CJ Stroud buta interceptionje után rögtön az első hazai támadás végén futott egy 15 yardos TD-t. A Texans viszont ennek ellenére sem omlott össze és két támadással később már a vendégek vezettek 10-7-re.
MAHOMES TAKES IT HIMSELF FOR THE TD 🔥
📺: #HOUvsKC on NBC/Peacock
📱: Stream on #NFLPlus pic.twitter.com/soKpySTT8L— NFL (@NFL) December 21, 2024
Nem örülhettek azonban sokáig a Texansnál, Mahomesék ugyanis levezettek egy 13 playből álló, 82 yardos TD-drive-ot. Ekkor kevesebb mint öt perc maradt az első félidőből és a vezetésért támadott a Houston. Sikerült is eljutni a Chiefs 30 yardosához, ahol egy offensive pass interference után Stroud megint eladta a labdát, így még a szépítés sem jött össze. Sőt a Chiefsnek 52 másodperc is elég volt ahhoz, hogy eljusson mezőnygól távolságba, Harrison Butker pedig be is lőtte a 44 yardos kísérletet, így a szünetben 17-10-re vezettek Mahomesék.
Two INT for CJ Stroud in the first half. I don’t recall him ever having more than one in a half in his career pic.twitter.com/YNLtsjmMEJ
— lindsey ok (@lindseyyok) December 21, 2024
A második félidőt egy punttal kezdte a Chiefs, a Texans pedig azonnal kiegyenlített… volna, ha az extra nem marad ki (ráadásul az elkapó Tank Dell is megsérült). A védelem ezután kiharcolt egy turnover on downst, de Stroudék csak egy yardra voltak képesek, amit a Chiefs azonnal meg is büntetett egy TD-vel. Ezt követően még két esélye volt egyenlíteni a Texansnak, de egyikkel sem sikerült élni és egy FG-váltás után véget is ért a találkozó.
Ezzel az eredménnyel a Chiefsnek már csak egy győzelemre (vagy egy Bills-vereségre) van szüksége, hogy bebiztosítsa az első kiemelést, így egész jó esély van arra, hogy a kezdők az utolsó körben már pihentetnek. A Texansnak nagyjából mindegy volt a mérkőzés, a csoport ugyanis megvan, legjobb esetben is a harmadik kiemelésért küzdhettek volna Stroudék, de így erre sincs túl sok esély.
Pittsburgh Steelers @ Baltimore Ravens 17-34
A két csapat elmúlt kilenc összecsapásából csak egyet nyert meg a Ravens, amely ha most is kikap, akkor lemondhatott volna a csoportelsőségről. Ráadásul nem is kezdődött különösebben jól Lamar Jacksonéknak a meccs, ugyanis az első hat percben kétszer is fumble-t vétettek, de Mike Tomlin voodoo-ja ezúttal nem jött be, ugyanis mindkettőt a hazaiak szedték össze. Így ha nyögvenyelősen is, de az első pontokat a Ravens tette fel a táblára egy TD formájában.
Lamar Jackson’s third TD of the game is Mark Andrews 49th of his career.
Ravens touchdown leader gives his team the lead. 24-17. @FOXBaltimore pic.twitter.com/fTc8LsnOgz
— AJ Gersh (@AJGershTV) December 21, 2024
A Steelers erre azonnal válaszolt egy TD-vel, majd egy Ravens punt után a vezetésért támadhattak Russell Wilsonék. A veterán QB pedig el is vezette a csapatot a Baltimore 23 yardosáig, ahol megindult a labdával és 19 yardot tett meg vele. Csakhogy a történetnek nem lett jó vége, ugyanis még azelőtt kiverték a kezéből a labdát, hogy földet ért volna, így vezetés helyett a Ravens támadhatott. Lamarék pedig köszönték szépen és bő három perc alatt összehoztak egy 96 yardos TD-drive-ot. A félidőig még két mezőnygólt láthattunk a két csapattól, így 17-10-es hazai előnnyel mehettek pihenni a felek.
Russell Wilson with the costly fumble in the Red Zone against the Baltimore Ravens…
Mr Unlimited🧐 pic.twitter.com/y3Mh66qNfa
— Iso Culture (@isoculture) December 21, 2024
És itt kezdődött az igazi őrület. Egy punt-váltás után a Steelers kiegyenlített, de erre a Ravensnek azonnal volt válasza egy TD formájában. Wilsonék ellentámadása viszont elhalt egy turnover on downsban, így Lamarék eldönthették volna a meccset. A regnáló MVP ugyanakkor dobott egy INT-t az ellenfél red zone-jában. Ám még mielőtt igazán beleélhették volna magukat a Steelers szurkolói, Wilson szinte azonnal dobott egy pick-sixet, eldöntve ezzel a találkozót.
MARLON HUMPHREY PICKS OFF RUSSELL WILSON AND TAKES IT ALL THE WAY FOR SIX 🔥
WHAT A TURN OF EVENTS IN BALTIMORE 😲
(via @Ravens) pic.twitter.com/BmNXG32rgz
— ESPN (@espn) December 22, 2024
A maradék bő 10 percben már csak egy Ravens mezőnygólt láttunk, így mindkét gárda 10-5-ös mérleggel áll. Ugyanakkor még mindig a Steelers vezet a jobb konferenciamérlegének köszönhetően és továbbra is a saját kezében a sorsa, de több botlás már aligha fér bele.

Legfrissebb cikkeink
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
- Caleb Williams nagyon nem akart a Bearsbe menni
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Ezek a Mahomes bokasérülések olyanok,mint Columbo felesége.