A Chiefs elég sok problémával küzd jelenleg, hiszen baj van left tackle poszton, az elkapókkal és a passzvédekezéssel is. A fal szélére ugye nemrég leigazolták DJ Humphriest, és WR-fronton is talán jön egy kis segítség a hajrára. Ugyanis a csapatnál azt remélik, hogy Marquise “Hollywood” Brown még a rájátszás előtt visszatérhet a pályára – számolt be Ian Rapoport. Sokkal az alapszakasz vége előtt mondjuk nem várható a játéka, talán a 16., de inkább a 17. héten térhet vissza, ha jól halad a felépülése.
A Chiefs azzal a reménnyel igazolta le tavasszal Brownt, hogy meg tudja majd nyújtani a pályát és lehet egy vertikális passzjátéka a csapatnak, ami még Xavier Worthy draftolásával együtt sem igazán valósult meg. Meglátjuk, hogy a visszatérése mennyit tud hozzátenni az offense-hez. Ártani biztos nem árt majd a DeAndre Hopkins, JuJu Smith-Schuster, Xavier Worthy trió mellett.

Legfrissebb cikkeink
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk