Meglepő hír látott napvilágot csütörtökön, méghozzá hogy Bill Belichick elment interjúra a North Carolina egyetemre a megüresedő főedzői állással kapcsolatban – írja az SI.com. Állítólag őszinte érdeklődése van aziránt, hogy az egyetemi szinten edzősködjön, és talán az sem lep meg senkit, hogy a hírek szerint nagyon jó benyomást tett a vezetőkre.
Belichick soha nem volt még edző az egyetemen, 1975-ben azonnal az NFL-ken kezdett dolgozni és tette mindezt 2023-ig. Édesapja viszont játékosmegfigyelő volt a Naval Academynél, és nagyon sok mindent tanult az apjától. És ha úgy nézzük, egy egyetemi csapatnál megkapná azt a kontrollt az egész program fölött, mint amit a Patriotsnál megszerzett magának az évek alatt.
Ettől függetlenül elég valószínűtlennek tűnik, hogy tényleg a North Carolinához szerződjön Belichick. Sokkal inkább tűnik ez egy jól irányzott reklámfogásnak, hogy kimutassa mindenki irányába, hogy komolyan gondolja a visszatérést az edzői pályára, és hogy van is érdeklődés az irányába (plusz a UNC-nek is jól jön a felhajtás). Hamarosan kezdődik ugyanis az NFL-ben is a főedzők keresése, és Belichick már kijelentette, hogy vissza szeretne térni.
Kíváncsian várjuk, mi sül ki ebből.

Legfrissebb cikkeink
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
Kizárt, hogy egyetemen edzősködjön, amíg megnincs Shula rekordja. Vissza a Browns-hoz, ha McCarthy marad Dallasban?
Esetleg Raiders?
Nem, Bears lesz az.
Kompetens döntést vársz a tulajoktól?