Az NFC North robog tovább, de erre már kár további szavakat fecsérelni, úgy is lerendezik egymás között a csoportgyőzelmet. Az első kiemelés ugyanakkor necces lesz, jelenleg ugyanis az Eagles tűnik a liga legjobb csapatának, míg az AFC-ben a Bills kezd egyre jobban kiemelkedni a mezőnyből.
Hétfői rovatunkban számos érdekesség mellett hozzuk a vasárnapi futballdömping nyerteseit és veszteseit, kiosztunk pár díjat és értékeljük a legfontosabb meccsnapi történéseket.
A hét témája: Túl jó ez az Eagles
Az Eaglesszel a szezon elején nagyjából úgy voltam, hogy bár adott egy nagyon jó roster, de a védelem kiöregedőben van, Nick Sirianni pedig egy rossz főedző. Ellenben Vic Fangio a kezdeti döcögés után brutálisan jól összerakta a védelmet, illetve valahogy Sirianni is megszűnt legalább emberhátránynak lenni, a tehetség pedig rendszerint utat tör magának. Ez, illetve a Lions védelmét sújtó elképesztő sérüléshullám pedig azt eredményezte, hogy jelenleg az Eagles tűnik a liga legjobb csapatának.
Az offense-ről eddig is tudtuk, hogy már-már bántóan tehetségesek, csak eddig a hülye főedzői döntések és gameplanek, a kiszámítható, bizonyos koncepciók ellen teljesen tanácstalan játékhívások limitálták az egység potenciálját. Most viszont legalább részben sikerült fejlődni a különböző blitzek ellen, illetve Saquon Barkley leigazolásával olyan új dimenziók nyíltak meg, amihez hasonlót legutóbb a CMC-igazolás után láttunk a 49ersnél.
Saquon Barkley is the first running back to go over 100 yards against the Ravens this year
pic.twitter.com/C7BjpnSZzt— John Clark (@JClarkNBCS) December 2, 2024

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
Ladd McConkey is elég erős jelentkező a szezon legjobb újonc elkapója versenyben. Elképesztő, hogy mekkora a szakadék közte és bármelyik Chargers WR között.
Mondjuk ez a többi Chargers WR-t is minősíti :D
Szegény Tarheeb Still