Nagyon érdekes, izgalmas, fordulatos csütörtök esti rangadót hozott a Broncos és a Chargers összecsapása, ahol a denveriek kezdtek sokkal jobban, de mégis a Los Angeles-iek diadalmaskodtak a végén. A sikerhez pedig kellett egy közel 50 éve nem látott rúgás is.
Egyértelműen a Broncos kezdte jobban a meccset, hiszen első három támadásukból három touchdownt csináltak meg (ilyenre a tavalyi 2. forduló óta nem voltak képesek), úgy mentek át a Chargers védelmén, mint kés a vajon. Bo Nixnek nem kellett sokat csinálnia, hiszen az átlagos passzmélysége félidőben 1,9 yard volt mindössze, Sean Payton nagyon szépen rajzolta fel a játékokat és szétszedték a hazai defense-t. A hatpontosokat egyébként Audric Estime, Michael Burton és Devaughn Vele szerezték.
The rookie Kris Abrams-Draine picks off Herbert in the end zone!#DENvsLAC on Prime Video
Also streaming on #NFLPlus pic.twitter.com/td0iVzozRg— NFL (@NFL) December 20, 2024
Mindeközben a Chargers 10 pontot tudott feltenni a táblára (Gus Edwardsé volt a TD), majd támadhatott a zárkózásért, de az újonc Kris Abrams-Draine nagyon szép interceptiont szerzett a red zone-ban. Ezután pedig egy nagyon szokatlan jelenetsor következett. A Broncos nem tudta teljesen lefuttatni az órát, maradt még pár másodperc, mikor puntolni kényszerültek. A Chargersnél fair catchet jeleztek, de ezt akadályozta az egyik denveri játékos, így nagyjából a félpályára került a labda úgy, hogy már nullát mutatott az óra. A legtöbb szurkoló minden bizonnyal egy hail maryre várt, azonban Jim Harbaugh ismerte azt a szabályt, amit kevesen: ilyenkor lehet rúgni egy úgynevezett fair catch kicket, vagy más néven free kicket, ahol az ellenfél nem blokkolhat. Ilyenre sikeresen 1976 óta nem volt példa, azonban Cameron Dicker most 57-ről beverte. 1976 óta egyébként összesen 9 ilyen sikertelen próbálkozást láttunk, utoljára 2019-ben. Még 2017-ben írtunk erről a lehetőségről itt az oldalon.
get this man to the pro bowl now#ProBowlVote + cameron dicker#ProBowlVote + cameron dicker#ProBowlVote + cameron dicker#ProBowlVote + cameron dicker pic.twitter.com/4QicStseQU
— Los Angeles Chargers (@chargers) December 20, 2024
Na szóval 21-13 volt az állás a félidőben, a Broncos igazából fölényben játszott. A második 30 perc viszont teljesen más forgatókönyvet hozott! Előbb még azért egy mezőnygólt megcsinált a Broncos, de utána behúzták a kéziféket és háromszor puntoltak. Ez pedig megadta a lehetőséget Herbertéknek, akik éltek is vele! Először Edwards futott be a célterületre (kétpontos nem sikerült), majd Derius Davis kapott el egy hatpontost egy egészen pazar Herbert-passz után, a szerencsésen sikerült kétpontossal pedig már 27-24-re a hazaiak vezettek.
Oh my. What an absurd throw by Justin Herbert, giving the #Chargers the lead. pic.twitter.com/dmG4rSBQxf
— Ari Meirov (@MySportsUpdate) December 20, 2024
És akkor jöhetett a Broncos, de 4:30-cal a vége előtt az ellenfél térfelére éppen átérve Sean Payton úgy döntött, hogy 4. és 5 szituációban puntol. Ez már abban a pillanatban is erősen megkérdőjelezhető volt, az analitika szerint is rossz döntésnek számított, és meg is bosszulta magát. Ugyanis a Chargers három nagyobb játékkal végigment a pályán, touchdownt szerzett Hassan Haskins révén és megnyerte a meccset. Maradt még két és fél perc, egy mezőnygólt szerzett is gyorsan a Broncos, de az onside kick már nem jött össze, így 34-27-re diadalmaskodott a Chargers.
Everything about this… ELECTRIC ⚡️ pic.twitter.com/YebHOjRZ6R
— NFL (@NFL) December 20, 2024
Ezzel az eredménnyel pedig még akár érdekes is lehet a a végjáték az AFC-ben. A Chargersnek így 97% esélye van a bejutásra, hiszen a Patriots és a Raiders ellen elég egy győzelem is. A Broncos alatt viszont kicsit meginogott a léc, ugyanis a Bengalsnak viszonylag reális esélye maradt megelőzni őket. Jövő héten egymás ellen játszanak, és ha ott a Bengals nyer (plusz most is megverik a Brownst), akkor az utolsó forduló fog dönteni. Ott ha a Broncos kikap a Chiefstől, a Bengals pedig megveri a Steelerst, akkor Burrow-ék jutnak be a rájátszásba.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Sauce Gardner
- BREAKING: Trey Smith a liga legjobban fizetett guardja
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
Amit részben nem értek, hogy miért kellett a speciális tudás ehhez? Mi volt a pontos szitu? Kevés idő maradt, az órán. Berúgható mezőnygól távolság? Ellenfél nem tud visszatámadni. Ilyenkor amúgy is rámehetenének egy mezőnygólra, olyankor a sporinak nem automatikusan alkalmaznia kellene ezt a free kick szabályt? Ezt külön kérni kell? Vagy Harbaugh a szabály ismeretében tudatosan alakította ki ezt a helyzetet?