Az idei legfelkapottabb főedző-jelölt egyértelműen a Lions támadókoordinátora, Ben Johnson. Meg is válogatja, hogy hová hajlandó aláírni, tavaly például úgy döntött, hogy nem volt még megfelelő hely a számára. Most viszont egyre több helyen pusmogják, hogy van egy kiszemelt állomáshelye. Mégpedig a Las Vegas Raiders.
A lot of momentum building for Ben Johnson & @Raiders.
— Vincent Bonsignore (@VinnyBonsignore) January 15, 2025
Eléggé meglepő lehet, hogy épp a Raiders, amit több szempontot is figyelembe véve inkább a sorrend végére tennénk, ha vonzóságot nézünk. Leginkább mert nincs irányítójuk, és nagyon lehetőségük sincs találni egyet. Úgy néz ki azonban, hogy Ben Johnsonnak nem ez az elsődleges szempont.
Ha a miértekre keressük a választ, akkor leginkább az juthat eszünkbe, hogy itt gyakorlatilag teljhatalmat kapna. Lehet, hogy mondjuk a Bears vonzóbb irányító és keret szempontból, de ott van egy befolyásos general manager és egy futballműveletekért felelős igazgató is. Na a Raidersnél egy ilyen sincs, így Johnson lehetne a főnök. Hozhatna magával egy általa választott general managert, akivel jól kijön, és akivel ugyanolyan időtávon vannak, így nem is lesznek érdekellentétek. Nagyon hasonló lenne a helyzet, mint Kyle Shanahan esetében volt, aki úgy ment a 49ershez, hogy kilátásban sem volt irányító, de gyakorlatilag ő lett a főnök, és hozhatott magával egy GM-et John Lynch személyében.
A Raidersnél egyébként a kisebbségi tulajdonos Tom Bradynek van most nagy befolyása, a hírek szerint ő vezényli a show-t, és Johnsonnak állítólag jó érzései vannak Bradyvel kapcsolatban. Az sem mellékes, hogy a Raidersnek most már bőven van pénze a Vegasba költözés és a tulajdonrész-eladások után, így elég komoly ajánlatot tehetnek le Johnson elé.
A potenciális GM-társakat nézve Lance Newmark lehet talán a befutó, aki jelenleg a Commandersnél “assistant general manager”, de előtte a Lionsnél volt játékosszemélyzetért felelős igazgató, innen a kapcsolat Johnsonnal.

Legfrissebb cikkeink
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
- A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Martellus Bennett és LeGarrette Blount is eladja a Super Bowl gyűrűjét
- Travis Kelce utolsó meccse jöhet?
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- atis123juve on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Sigismundus on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Syzchmenev on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- bollokg on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Everlast77 on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Loosername on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után