A Cowboys nem hosszabbított a főedző Mike McCarthyval, így szinte biztosra vehető, hogy teljesen új edzői gárdája lesz a csapatnak. Ha pedig valaki esetleg abban reménykedett, hogy a védőkoordinátor Mike Zimmer marad, most csalódni fog, ugyanis az ESPN információi alapján a 68 éves szakember a visszavonulást fontolgatja.
Report: Mike Zimmer contemplating retirement. https://t.co/MfkyurKDJU
— ProFootballTalk (@ProFootballTalk) January 14, 2025
Zimmer pályafutása csúcsán egy top védőfelfogású edzőnek számított. Remek munkát végzett a Bengals védőkoordinátoraként (2008-2013), majd a Vikings kinevezte főedzőnek (2014-2021), ahol 72-56-1-es mérleget ért el, kétszer nyerte meg a csoportját és háromszor jutott be a rájátszásba. A PO-ban is volt egy kifejezetten jó éve, amikor Case Keenummal NFC-döntőig jutott, összességében nem végzett rossz munkát.
A 2021-es szezon után menesztették a csapat éléről, ő pedig ezt követően elment az egyetemre elemző/tanácsadó pozícióba. Effektíve tehát egyszer már visszavonult, de tavaly Mike McCarthy kérésére visszatért ahhoz a Cowboyshoz, ahol 1994-ben asszisztens edzőként a profi pályafutását kezdte, majd 2000 és 2006 között védőkoordinátorként dolgozott.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
- A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Martellus Bennett és LeGarrette Blount is eladja a Super Bowl gyűrűjét
Legutóbbi hozzászólások
- Atomzol on Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Ragi on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- atis123juve on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Sigismundus on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Syzchmenev on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- bollokg on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Everlast77 on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után